szokolibernadett - Szokoli Comm&coaching

Újévi fogadalmak nyáron

Júliusban miért beszélünk újévi fogadalmakról? Egyrészt azért, mert ha tettél, akkor már bőven láthatod az eredményét, másrészt ha tettél és még nem történt semmi, akkor itt az ideje, hogy belehúzz, hiszen még majdnem fél év áll rendelkezésedre, ami pont elegendő idő ahhoz, hogy látványos változást érj el, bármit is tűztél ki célul.

Pontosan erről fog szólni a július 21-re meghirdetett „Töltsd fel magad a Paradicsomban” című eseményünk. A fogadalmak megvalósításához elszántság, energia és idő kell. Neked van? Erről tudunk beszélgetni ezen a csoportos estén.

Újévi fogadalmak – fontosak?

Sokszor teszik fel nekem azt a kérdést, hogy fontos-e újévi fogadalmat tenni. Sokan a korábbi kudarcaik miatt nem is szeretik, sokan felesleges dolognak tartják. Én azt mondom, hogy célokat, új terveket bármikor lehet kitűzni, a gyakorlatban általában az emberek januárban nyitottabbak az újításra, megújulásra. Szóval nagy jelentősége nincs annak, hogy mikor kezdesz el változtatni valamilyen szokásodon, egyszerűen általában az év kezdetekor készen állunk arra, hogy a nagy számvetést követően fogadalmat tegyünk. DE! Bármikor lehet ilyet csinálni az év során.

Mi is az a fogadalom?

Persze, mindenki tudja, hogy mit jelent az, hogy ha fogadalmat teszünk. De mi van mögötte? Ez nem más, mint valamilyen változásra való törekvés, valamilyen célkitűzés. Tehát pontosan akkor lesz jó, hogy ha reális, mérhető célt tűzünk ki magunk elé és készen állunk arra, hogy a változás dinamikájával szembenézzünk. A célkitűzésről itt már írtam bővebben.

A változásról pedig azt kell tudni, hogy folyton vágyunk rá, mégis valami miatt nehezen fogadjuk el. Ha bármin is változtatni szeretnénk, az azzal jár, hogy évek, esetleg évtizedek alatt berögzött szokásainkat törjük meg. Ez nem könnyű, de nem lehetetlen. A változás komoly lemondással jár. Általában ha új dolgot szeretnénk beiktatni az életünkbe, pl. rendszeres sport, olvasás, relax, akkor arra időt kell szakítani. Kevés az az ember, aki azért szeretne valamit elkezdeni, mert rengeteg szabad ideje van, és nem tud vele mit kezdeni. Ha Te ilyen vagy, akkor csak arra kell rászoktatnod magad, hogy ebben a szabad időben konzekvensen azt csinál, amit igazán elterveztél.

A többségnek azonban időt is kell szakítania az új tevékenységre. Hogyan? Úgy, hogy muszáj lesz valamitől „megszabadulnia”, ami végképp nem egyszerű dolog, de szintén nem lehetetlen. Vagy segítséget kell kérni ehhez családon belül vagy nemet kell mondani valamire, ami már kevésbé fontos. Mindenképpen érdemes arra egy pici időt szánni, hogy átgondold, hogy reális-e a célkitűzésed, vagyis tényleg belefér-e az idődbe az, amit igazán szeretnél elkezdeni.

Amihez nem kell idő

Persze, vannak olyan fogadalmak is, amelyek nem igényelnek szabad időt, inkább elhatározás kell hozzá. Kimondottan ilyen a sok édesség evésről való leszokás vagy a cigarettázás elhagyása. De miért olyan nehéz? Egészen egyszerűen itt is az a válasz, hogy több év alatt berögzött szokást kell lecserélnünk és ehhez kell: elszántság és türelem.

Elszántság és türelem – a változás kulcsai

Elszántság itt azt jelenti, hogy tényleg saját elhatározásból kell, hogy adódjon a változtatás iránti vágy. Ha más kéri, ha más kedvéért csináljuk, ott a motiváció hibás, és ha azzal a másik emberrel már nem vagyunk jóban vagy már nem olyan fontos az ő véleménye, akkor bizony a motiváció el is száll. A saját indíttatás mindenképpen meg kell keresned magadban. Ha megvan, akkor bátran írd is fel, hogy minden pillanatban, amikor úgy érzed, hogy feladnád, akkor jusson eszedbe.

Másik fontos tényező pedig a türelem. Ha több éves szokásodat akarod megváltoztatni, akkor fogadd el a tényt, hogy néhány nap vagy hét alatt nem biztos, hogy eléred a kívánt célt. Hagyj magadnak időt, ha pedig „visszaesel”, akkor ne gondold azt, hogy ez egy kijavíthatatlan bűn. Szóval legyél türelmes és elnéző magaddal szemben, mert ezek segítenek abban, hogy változást érj el.

Storytelling – az elmélet

Storytelling, avagy a történetmesélés története

A „storytelling”, vagyis a történetmesélés azóta van jelen a világban, amióta az emberek kommunikálnak egymással. Mégis ez is, mint sok hasonló más téma az amerikai üzleti életben lett egy megfogalmazott és körülírt „eszköz”. Talán Carmine Gallo azonos című könyve alapján jött divatba, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy lett tudatos jelenség. Amíg nem hívták így, vagy nem emelték ki jelentőségét, addig is nagyon érdekesnek találtam, amióta azonban divat lett, szinte lehetetlen elmenni mellette. Miért is van szükség erre az „eszközre”? Aktuális cikkemben erről írok Nektek.

Nos, a sorytelling egyáltalán nem véletlenül került a kommunikációs tippjeim közé. Ahogy a cikkeket felvezető oldalon is írtam, olyan témákat mutatok be, amelyeket kimondottan szeretek. Szerintem a storytelling az egyik legnagyobb kommunikációs lehetőség, felhasználási területe pedig végtelen. Jelen van a weboldal szövegek kialakításakor, egy-egy poszt megírásakor, blogbejegyzés készítésekor, új termék bevezetésekor. És persze egy trendi előadás sem nélkülözi az elemeit. Nézzük a felhasználási területeket!

Rólunk rovat
Amikor egy megbízóm éppen weboldalt készít vagy tervezi, hogy belép az online közösségi térbe, szükség van egy olyan leírásra, amelyben bemutatjuk. Általában a weboldalaknál tipikusan ez a „Rólunk” menüpont. Ez a menüpont akkor lesz igazán jól felépített és hasznos, akkor szolgálja az előre meghatározott kommunikációs célokat és akkor lehet igazán figyelemfelkeltő, ha a megíráskor a storytelling elemeket tudatosan használjuk.

Vagyis elsősorban akkor, ha a bemutatkozásnak van valamilyen íve. Ha már az első mondatokban fel tudjuk kelteni az olvasó figyelmét. Miért fontos ez? Mert van esély arra, hogy végigolvassa és ha szimpatizál vele, akkor a bizalomépítés első kövét már le is tettük. Egyébként ez egy hálás terület, mert bár cél ma már, hogy egy szöveg minél rövidebb legyen, mégis a „Rólunk” menüpontban van lehetőség egy teljes ív felépítésére. De a storytelling nem csak ilyenkor jön jól!

Egy új brand születik
A vállalati kommunikáció mellett a brandépítésben is használjuk a történetmesélést. Azon túl, hogy információt ad át, érzelmeket ébreszt. Ha pedig jó húrokat sikerül megpendíteni, akkor már a brand sztorijával is hódolókat/vásárlókat gyűjthetünk. Van sztorija az Adidasnak, a Nikenak, a Starbucksnak és még persze sorolhatnám. Ez mind-mind a storytelling témakörébe tartozik. És! Nincs vége a sornak.

Egy történet az értékesítésért
A tudatos brandépítés mellett a storytelling segíti az értékesítők munkáját is. Ha a terméknek vagy szolgáltatásnak, amelyet értékesíteniük kell, van egy klassz története, már könnyebben belopják magukat a vásárlóközönség szívébe. Mi a kulcs? Az érzelem. Ha a történet olyan, hogy a másik fél érzelmeire hat, már fél sikerről beszélünk. A siker másik felét pedig az adja, hogy a történet vagy a probléma, amelyre a termék válaszol, releváns-e a célcsoport számára.

Az előadások fő támogatója
És persze a történetmesélés a szakmai előadások esszenciális eleme lehet. Bizonyított tény, hogy a számok, adatok halmozása helyett egy jó történettel már be is loptuk magunkat a hallgatóság szívébe. Nem azt mondom ezzel, hogy nincs helye az alátámasztó adatoknak, de a történet kell, hogy az előadás magját adja, mert így tudjuk közönségünk figyelmét megnyerni és fenntartani.

Szóban vagy írásban?
Bármelyik kifejezést is használjuk – storytelling vagy történetmesélés – azt az érzést kelti bennünk, hogy ez csak szóban állja meg a helyét. Ez azonban nem így van. A fenti példák is bizonyítják, hogy írásbeli anyagoknál, bemutatkozóknál, figyelemfelkeltő kiajánlóknál is helye van ennek az eszköznek. A különbség a mondatok szerkesztésében és hosszában áll. Míg szóban inkább rövidebb, egyszerűbb mondatokat használunk, addig írásban lehet komplexebb a megfogalmazás. Bár ez utóbbinál is nagyon fontos, hogy tömörek, egyszerűek, jól érthetők legyünk. Ugyanis ha a hallgatóság vagy éppen olvasóközönség nem ért bennünket, elveszíti a fonalat, már semmi értelme nincs a történetmesélésnek.

Történet akár rólad!
Bár a Storytelling című könyv csupa világhírű vállalkozó nagyívű történetét meséli, ami egy picit nekem már demotiváló, de nem szabad, hogy az legyen. Hiszen története mindenkinek van, nekem is és Neked is. Van történetünk a gyerekkorunkból, a felnőtté válásunkról, a szüleinkkel való kapcsolatunkról, a párkapcsolatunkról, vagy éppen a karrierünkről. És bizony ezekre a történetekre akkor is szükséged lehet, ha nem éppen vállalkozó vagy.

Szükséged van egy klassz sztorira akkor, amikor új munkahelyet keresel és interjúra készülsz vagy önéletrajzot írsz. Szükséged lehet akkor, ha egy szakmai továbbképzésen be kell mutatkoznod. Szükséged lehet akkor is rá, ha az új párod családjával kell megismerkedned vagy egy nagy családi összejövetelre vagy hivatalos. Kellhet akkor is, ha pedagógus vagy és fiatalok figyelmét kell megragadnod és bármikor, ha közönség elé kell állnod a szakmáddal kapcsolatban. Ráadásul ez a közönség a munkatársaidból is állhat. Ha pedig vállalkozó vagy, vagy értékesítő, akkor nap, mint nap kerülsz olyan helyzetbe, hogy magadról vagy termékedről kell röviden, gyorsan beszélned. Legyenek sztorijaid ezekre az esetekre. Írd meg a saját történetedet!

És ez egy tényleg fantasztikus téma – szerintem, így nem is értem a végére. Következő cikkemben arról írok, hogy egy jó történethez milyen trükkök, milyen elemek kellenek.

Forrás: Carmine Gallo: Storytelling – A történetmesélés ereje (HVG Könyvek, 2016.)

Elolvasom

Gomb

Elfogadás „…úgy ahogy vagy!”

„Szeretlek, úgy ahogy vagy!”- mondja Marc Darcy Bridget Jones-nak. Ez a jelenet talán azoknak is megvan, akik egyáltalán nem rajonganak Bridget Jones-ért. Milyen egyszerű mondat és milyen mélyen benne van az elfogadás. Mert Darcy tényleg úgy szereti Bridgetet, ahogy van, pedig aki látta a filmet, pontosan tudja, hogy Bridget messze nem tökéletes. De ki az? Egyáltalán mi az, hogy tökéletes? Talán erről is oldalakat lehetne filozofálni, de coachként inkább arról tudok írni, hogy mennyire fontos, hogy saját magunkat elfogadjuk.

Ez egyáltalán nem egyszerű dolog. Van, akinek ösztönösen megy, van, aki heteket, hónapokat, éveket dolgozik rajta. Az elfogadás az önmagunk szeretete. Önmagunk szeretete pedig nem azt jelenti, hogy beképzeltek vagy egoisták vagyunk. Azt jelenti, hogy tudatában vagyunk értékeinknek, nagyszerűségünknek. Mert mindannyian értékesek vagyunk kívül és belül. Igen, erről sosem tanultunk, inkább azt hallgattuk, hogy ne legyél öntelt, ne legyél elégedett. Pedig csak akkor lehetünk felszabadultak, ha elégedettek vagyunk. És ennek az elégedettségnek önmagukból kell indulnia.

Nehéz szeretni önmagunkat. Nehéz büszkének lenni önmagukra. De kellő tudatossággal és önismereti munkával elérhető. Én kb. 35 évesen döbbentem rá arra, hogy amilyen vagyok, az én vagyok. Van, amin tudok változtatni és van, amin nem. Amin nem, azt szeretnem kell. Mert attól vagyok én. Ekkortól lett fontos számomra önmagam elfogadása. Sikerült. Már másképpen látom magam és ez felszabadít. Hosszú út volt és még van min dolgoznom, de örömmel jelentem: haladok. Érdekes „munka”, érdekes tanulás és megosztom, hogy nekem miért fontos és nekem mit adott.

Az elfogadás felszabadít!

Ha szeretjük, elfogadjuk, elismerjük saját magunkat, akkor másokat is el tudunk fogadni. Hirtelen elkezdjük látni a másikban is az értéket, a szépet. Nem a rosszat, nem a hibát, hanem mindazt, amitől különlegessé a másik különlegessé, egyedivé válik. Amikor Darcy azt mondja Bridgetnek, hogy „szeretlek, úgy ahogy vagy”, akkor elfogadja őt. Az értékeivel, a hibáival, a tökéletességével vagy éppen tökéletlenségével együtt.

Az elfogadás önbizalmat ad!

Amikor elfogadjuk saját magunkat, akkor látjuk az értékeinket. Nem a hibáinkra alapozunk, hanem az erősségeinkre. Határozottabbá, magabiztosabbá válunk, növekszik az önbizalmunk. Elkezdjük magunkat egy objektív tükrön keresztül nézni. Ha tudatában vagyunk annak, hogy miben vagyunk igazán jók, mit tudunk adni a környezetünknek, a családunknak, mivel tesszük teljessé a munkahelyünkön a csapatunk tevékenységét, akkor már van egy pozitív képünk önmagukról. Egyszerűen jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ha pedig jobban vagyunk, egyre kevésbé foglalkozunk azzal, hogy a környezetünkben milyen hibák vannak, ösztönösen elkezdjük másokban is a jót keresni. Egyszerű. És működik.

Az elfogadás elfogadást eredményez!

Amíg saját magunkat nem tudjuk elfogadni, tisztelni, szeretni, addig másoktól sem várhatjuk el, hogy a jót lássák bennünk. Amíg magunkban nem találjuk meg, addig más sem fogja észrevenni. Azonban ha megtörténik a fordulat, egyszerűen másképp láttatjuk magunkat és tényleg másképpen fognak látni bennünket. Ez is egyszerű és ez is működik.

Az elfogadás révén a saját életedet élheted!

Amikor elfogadod saját magad, akkor tudod elkezdeni igazán a saját életedet élni. Ez az a pont, amikor már nem azzal foglalkozol, hogy mit gondolnak rólad mások. Nem az okoz fejtörést, hogy vajon másoknak megfelelsz-e. Egyszerűen már csak az a fontos, hogy jól érzed-e magad a bőrödben, tudsz-e azonosulni azzal, aki vagy? A külvilág helyett a saját jól-léted kerül a központba és a saját jól-léted által a környezeted is jobbá válik. Amikor elfogadod magad, akkor elhiszed, hogy megérdemled az önmagaddal való törődést, elhiszed, hogy megérdemled, hogy jól bánj saját magaddal és természetesen jól bánjanak veled.

Ezek nem varázsszerek

Ettől még lesznek olyan emberek körülöttünk, akik másképpen gondolkodnak rólunk, akik negatív kommentekkel, megjegyzésekkel, rossz véleménnyel illetnek bennünket. Mert ők az elfogadásban még máshol tartanak. Azonban ha saját magunkkal jóban vagyunk, saját magunkat szeretjük, akkor ezeket a negatív megközelítéseket is sokkal jobban, sokkal egészségesebben tudjuk kezelni. Mert van, akinek számít a visszajelzése, van, amiből tudunk tanulni és fejlődni, de van, ami rombol. És nagyon fontos, hogy tudjunk különbséget tenni. Ettől még lesznek nehézségek, tragédiák és akadályok az életünkben. De képesek leszünk másképpen átélni, másképpen megugrani.

Te hogy vagy?

Ki tudod mondani, hogy: szeretem magam, elfogadom magam? Ki tudod mondani akár akkor is, ha tükörbe nézel? Hajrá! Ha nem megy még, de szeretnéd, akkor dolgozz rajta! Bár ilyen tantárgy nincs, mégis számos szakkönyv, online és offline előadás elérhető, sok területen találni szakértői segítséget.

Ha Bridget Jones rendben lett volna az előbb említett jelenetben, ha elfogadta volna önmagát, ott kb. vége is lett volna a filmnek. Marc karjaiba omlik, hiszen minden szavát elhiszi, tudatában van annak, hogy ő valóban úgy van rendben, ahogy van. A film szempontjából szerencsére azonban még bőven volt dolga az elfogadással, ennek köszönhetjük a további két részt.

Ez kell az asszertivitáshoz!

Ahogy a korábbi cikkemben ígértem, az asszertivitás elméletén túl bemutatok néhány példát is arra vonatkozóan, hogy miként tudjuk ezt a kommunikációs stílust beépíteni hétköznapjainkba. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az asszertív kommunikáció tanulható, gyakorolható, de egy-két nap alatt nem érünk el nagy változást. Idő kell hozzá, hogy beépüljön az elménkbe és idővel teljesen természetessé váljon a használata. Tehát mindenképpen legyünk magunkkal türelmesek, lépésről lépésre haladjunk.

Az asszertivitás nagyon nagy témakör, sok eleme van, így most a teljesség igénye nélkül mutatok be párat, amelyet el tudsz sajátítani. Sőt, az is lehet, hogy már használod, csak egyelőre nem tudatosan.

Az első lépések

Első lépésként kezdd el figyelni magad! Gondold végig egy napodat, hogy milyen párbeszédekben, milyen interakciókban vettél részt! A kiválasztott napon:
– kommunikáltál valakivel agresszívan?
– voltál olyan helyzetben, hogy nemet kellett volna mondanod, de nem tetted?
– voltál türelmetlen?
– voltál passzív? (Legszívesebben mondtál volna valamit, de inkább hallgattál?)
– esetleg kiabáltál? (Ami pillanatnyilag jól esett, de később inkább kellemetlenül érezted magad miatta?)

Mindezeket írd össze egy papírra! Ha úgy érzed, akár egy egész hetet is vizsgálhatsz, ha pedig tényleg van időd ezzel foglalkozni, akkor minden kérdésre keress magadban egy valós szituációt!

Miért fontos ez a lépés?
Mielőtt belevágsz az asszertív kommunikáció elsajátításába, ismerd meg magad! Figyeld meg, hogy hogyan kommunikálsz! Használsz agresszív, esetleg passzív stílust? Előfordul, hogy elveszíted a fejed és nem tudod megfogalmazni az érzéseidet? Gondold végig, mert ezek a válaszok fognak neked abban segíteni, hogy megfigyeld milyen irányba szeretnél változni, felismerd, hogy mikor nem vagy asszertív.

Sokszor előfordul, hogy asszertíven viselkedünk egy szituációban, de nem is vagyunk ennek tudatában. Itt az ideje, hogy tudatosítsd magadban!

Figyeld meg az érzéseidet!

Az asszertív kommunikáció egyik esszenciális eleme, hogy értékítéletek helyett saját érzéseinket fogalmazzuk meg. Bár ez így elsőre egészen egyszerűen hangzik, mégis nagyon sokszor nem is tudjuk pontosan, hogy miért vagyunk dühösek egy adott szituációban. Mielőtt asszertíven tudnánk reagálni, ezt fel kell ismernünk saját magunkban.

Írok erre egy példát: amikor a férj túlóra után hazaér, akkor előfordul, hogy a párja nem azzal fogadja, hogy milyen jó, hogy végre itthon vagy, már nagyon vártalak. Helyette sokszor az hangzik el, hogy “végre eszedbe jutott, hogy akár haza is jöhetnél”. Mi történik valójában? A feleség:
– szomorú, mert sokat van egyedül, több időt szeretne a férjével tölteni, vagy
– dühös, mert arra számított, hogy időben hazaér és még szabad lesz az estéjük, vagy
– csalódott mert el fognak késni emiatt valahonnan.

Tehát érzések jelennek meg benne, de nem az érzéseit, a valódi problémáját fogalmazza meg, hanem inkább értékítéletet mond a másikra vonatkozóan.

Asszertív reakciók: Úgy látom, hogy sokat dolgozol. Csalódott vagyok, hogy nem értél haza időben. Vártalak. Örülnék, ha a jövőben ezen tudnál változtatni. Fontos lenne számomra, hogy több időt töltsünk együtt.

Hasonló példa, hogy hazaért az édesanya a munkából, üres a hűtő. Dühös, mert arra számított, hogy valaki bevásárol. Ilyenkor mit kezdhet a dühével? Végiggondolhatja, hogy egyáltalán egyeztetett-e a családdal arról, hogy ki intézi el a bevásárlást. Ha igen, akkor mielőtt dühét kifejezi, rákérdezhet arra, hogy aki bevállalta vajon milyen okból kifolyólag nem tette. Lehet, hogy van oka. Ha pedig csak a feledékenység miatt történt, akkor is finomítani lehet a helyzetet egy asszertív kérdéssel.

Nem asszertív verzió: Senki sem tud boltba menni? Ezt is nekem kell intézni?
Asszertív verzió: Ki vállalta a bevásárlást? Mi volt az oka, hogy nem sikerült elintézni? Mikor tudod pótolni?

Mindez csak akkor tud megvalósulni, ha a saját érzéseinkkel tisztában vagyunk, képesek vagyunk arra, hogy kordában is tartsuk azokat. Értékítélet helyett rákérdezhetünk az okokra, megkérdezhetjük, hogy mi van a másikban, miért cselekedett éppen úgy. Elképzelhető, hogy vannak valódi okok, így a másik fél lehetőséget kap arra, hogy reagáljon. Támadás helyett tehát kifejezem érzéseimet és helyet adok válaszának.

Értő figyelem

Ha már érintettük azt, hogy helyet adunk a másik fél válaszának, akkor itt az ideje, hogy az értő figyelemről is essen néhány szó. Mit is jelent ez? Tulajdonképpen azt, hogy úgy hallgatjuk meg a másikat, hogy közben tényleg figyelünk. Nem azon gondolkodunk, hogy mi hogyan cselekedtünk volna, nem azon agyalunk, hogy mielőbb hagyja abba, mert sietnünk kell, hanem egyszerűen meghalljuk amit mond. Az értő figyelemmel nem párosul az, hogy egyben tanácsot is kell adnunk. Amikor meghallgatunk valakit, nem az a dolgunk, hogy az elmondottakat azonnal lereagáljuk, saját nézőpontunk alapján megoldjuk. Annyi a feladat, hogy meghallgassuk. Ha pedig tényleg valamit szeretnénk segíteni, akkor nagyon fontos, hogy kérdezzünk! Szükséged van segítségre? Meg tudod oldani? Miben tudlak támogatni? Vagy csak megjegyezzük, hogy ha szükséges, számíthat ránk.

Az asszertivitás magában foglalja a támogató kommunikációt. Ha valakire időt szánunk és meghallgatjuk, azzal segítjük, támogatjuk. Ha pedig még azt is megkérdezzük, hogy hogyan tudunk segíteni vagy szükséges-e, hogy segítsünk, akkor adunk valódi támogatást.

“Én” közlések

Ahogy az érzelmek megfogalmazásánál már előkerült, asszertív kommunikációban fontos, hogy elsősorban saját magunkról és saját igényeinkről beszéljünk. Ezt nevezzük “én” közlésnek. Ezzel a trükkel nagyszerűen elkerülhetjük azt, hogy a másik félről mondjunk értékítéletet vagy esetleg kéretlen véleményt, ami egyértelműen konfliktushoz vezethet.

Ha azt mondom a másiknak, hogy hagyjál békén, akkor azt mondom meg, hogy ő mit csináljon. Ha viszont azt mondom, hogy most szeretnék egyedül lenni, akkor azt fogalmazom meg, hogy mire van szükségem. Ha azt kérdezem, hogy “hogyan lehetsz ilyen önző?”, abban megint van értékítélet. Ha viszont azt mondom helyette, hogy “kérlek hallgass meg engem is”, akkor “én” közlést használok és nem a másikról alkotok véleményt.

Persze még számos példa felhozható, érdemes Neked is összeírnod olyan helyzeteket, amelyek ehhez hasonlítanak és most már tudod, hogy nem kezelted asszertíven. Egyáltalán nem baj, hiszen ha le tudod írni, akkor már felismerted, hogy min kell változtatni. Ha pedig azt is mellé tudod írni, hogy hogyan lehet asszertív igénnyé formálni a mondatot, akkor már gyakoroltál is.

Használd és gyakorold!

Tényleg igaz, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Az asszertivitást rengeteget kell gyakorolni, hogy rutinná váljon. Akkor leszel igazán jó benne, hogy ha képes vagy saját igényeidet felismerni, érzéseidet megfogalmazni és a másik fél igényeit is figyelembe venni. Ezek nem könnyű lépések, mert összefüggnek azzal, hogy mennyire ismerjük saját magunkat. Azonban tanulható, gyakorolható, fejleszthető.

Ha szeretnél róla többet tudni, olvasni, ezeket a könyveket ajánlom figyelmedbe:

– Dr. Marshall B. Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak – Erőszakmentes kommunikáció (Agykontroll Kft. 2001.)
– Rambala Éva: Az erőszakmentes kommunikáció alapjai (Kulcslyuk Kiadó – 2012.)
– Serena Rust: Erőszakmentes kommunikáció – Amikor a zsiráf a sakállal táncol (Biogeneric Kft. 2020.)
– Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1.-2. (Pintér Tamás, 2020.)

Elolvasom

Hamarosan

Az asszertivitás

Az asszertivitás az egyik legnépszerűbb téma, amikor kommunikációs tréninget kérnek tőlem. Legyen a csapat asszertív, tanítsam meg nekik, hogyan tudnak egymással asszertíven kommunikálni és egyúttal legyen vége a konfliktusoknak. Egyetértek azzal, hogy aki asszertíven kommunikál valóban csökkentheti a konfliktusai számát, kisebb eséllyel bánt meg másokat és határozottan jobban érzi magát a bőrében. A gond ott van, hogy az asszertivitás határozottan tanulható, azonban nem feltétlenül 2-3 nap alatt. Ha az elmélet át is adható, azért a változáshoz kell idő. Ebben a cikkben arról írok, hogy mi is az az asszertivitás és miért fontos a hétköznapokban. Azonban a téma nagyon összetett, így a gyakorlati kérdésekre későbbi cikkekben térek vissza.

Az asszertív viselkedés

Az asszertivitás a kommunikációs stílusban jelenik meg. Amikor valakinek a kommunikációs stílusát vizsgáljuk, akkor az lehet passzív, agresszív, vagy asszertív. Passzív viselkedés esetén az egyén jogai gyakran sérülnek, akár mások ki is használhatják. Az ilyen emberek szorongók, bizonytalanok, kerülik a kapcsolatokat, mások gyakran lekezelik őket. A passzív viselkedés következménye lehet az önbecsülés romlása és a mások felé irányuló gyakori harag. Általában a mondataikban szerepel, hogy “nagyon sajnálom”, “nem lehetne-e”, “esetleg”, “talán”. Az agresszív viselkedés ennek teljesen az ellentettje, az agresszív egyén azt akarja, hogy elképzelése, érdeke mindenek felett álljon, akarata minden körülmények között érvényesüljön. Mások jogait egyáltalán nem tartja tiszteletben, sokszor céljait mások kárára éri el. Ennek ellenére gyakran van lelkiismeret-furdalása és sokszor úgy érzi, hogy nem értik meg. Ez kapcsolatai romlásához is vezethet. Ő ezeket a fordulatokat használja: “ne viccelj már…”, “nem megmondtam…”, “képtelen vagy megérteni…”, “azonnal csináld meg”.

Mindezekkel ellentétben az asszertíven viselkedő ember fő célja, hogy partneri kommunikációt alakítson ki a másik féllel, egyenes, nyílt legyen és önmaga mellett a másik embert is tiszteli. Egyértelműen, világosan fogalmaz és ami talán a legfontosabb, hogy nem ítélkezik. Az asszertivitás a verbális és nem verbális kommunikációban is megjelenik. Arról ismerhető fel, hogy a szavak és a testbeszéd összhangban vannak, nyitott gesztusokat, magabiztosságot tapasztalunk. De mi kell ahhoz, hogy valakinek a stílusa asszertív legyen? Erről egy későbbi cikkben írok részletesen, egyelőre térjünk vissza az általános jegyekhez!

Asszertív jogok és kötelezettségek

Amikor asszertíven szeretnénk viselkedni, akkor nem csak jogaink, hanem kötelezettségeink is vannak. Erre írok néhány példát. Asszertív jog, hogy tisztelettel bánjanak veled, meghallgassanak és komolyan vegyenek. Ugyanakkor asszertív kötelességed, hogy ugyan így bánj a hozzád fordulókkal. Vagy jogod van arra, hogy döntésed logikátlan legyen, de másoknak ugyan így joguk van rá és nincs jogod saját logikádat számon kérni rajtuk. Jogod van arra, hogy magatartásodat ne magyarázd mások előtt, ha ez nem érint közös érdeket vagy megegyezést, ugyanakkor ez igaz másokra is. Az egyensúly tehát végtelenül fontos ahhoz, hogy az asszertivitás helyesen érvényesüljön.

Határmezsgye asszertív és agresszív között

Néha azt tapasztalom, hogy valószínűleg nem szándékosan, de az asszertivitás képes arra, hogy agresszív stílusjegyeket hordozzon magán. Ez olyankor fordul elő, amikor egy picit félreértelmezve szeretnénk használni. Asszertivitásnál ugyanis természetesen nagyon fontos, hogy a saját érzéseimet, igényeimet felszínre juttassam, de néha ott találkozom elcsúszással, ha az egyén ezt mindenképpen így akarja csinálni. Ilyenkor nagyon jó kapaszkodót ad az, ha eszünkbe jut, hogy a cél, hogy mindkét fél nyertes legyen, nem pedig az, hogy minden körülmények között a saját akaratomat ráerőltessem a másikra. Ha erről nem feledkezünk meg, akkor viszonylag kevés csapdával találkozhatunk.

Az asszertív kommunikáció megvalósításhoz szükséges lépések

Nos, ahogy korábban is írtam, egyetlen cikk nem elegendő ahhoz, hogy az asszertivitás témakörét teljesen körbejárjuk. Nem elegendő ismerni a fogalmát, tudni az asszertív jogokról és kötelességekről, vannak még bőven gyakorlatok, amelyeket el kell sajátítanunk ahhoz, hogy valóban elmondhassuk magunkról, hogy tudunk asszertíven kommunikálni. Ezért is írtam az elején, hogy a változás nem valósul meg 2-3 nap alatt. Bár eltérő, hogy kinek mennyi időre van szüksége, azért biztosan szükség van hónapokra ahhoz, hogy ezek a mozzanatok tényleg beépüljenek a hétköznapokba. De melyek ezek a mozzanatok, lépések? Erről a következő cikkemben írok, melynek címe: Ez kell az asszertivitáshoz!

Felhasznált irodalom: Pintér Tamás, Az asszertivitás világa 2.

Elolvasom

Az időorientáció szerepe

“Az idő beszél. Beszéde világosabb a szavaknál. Az üzenet, amit közvetít, hangos és tiszta”. Ezt Edward Hall kultúrantropológus írta, és mikor ezt az idézetet olvastam, akkor döntöttem el, hogy egy kicsit más szemszögből is megvizsgálom az idő és az időmenedzsment kérdéskörét, mert az időre így én még soha nem gondoltam. Így találtam rá az időorientáció kérdéskörére.

Egy picit távolabbról…

Az időorientáció fontos szereppel bír, ha a kulturális különbségeket vizsgáljuk. Vannak nemzetek, amelyek múltból táplálkoznak, vannak, amelyek elsősorban jelenközpontúak és vannak olyanok is, ahol a jövő kapja a legnagyobb fókuszt. Ha általánosságban nézzük, akkor pl. Dél-Afrika államai inkább múlt orientációjúak, míg az USA inkább jövő orientációjú. Természetesen ezek a kategóriák nem teljesen tisztán vannak jelen, mindig van kivétel és mindig van átmenet. Amit én továbbgondoltam, hogy a leírások nem csak nemzetekre, hanem akár nemzeten belül az egyénekre is értelmezhető. És innentől kezdve egy nagyon klassz önismereti támpont lehet számunkra.

Gondoljuk csak végig! Van olyan ismerősünk, aki folyton a múltban él? Hagyományokra támaszkodik és szereti a megszokott dolgokat? És van olyan is, akitől megőrülünk, mert mindig újabb és újabb ötletekkel lehetőségekkel jön elő? Biztosan van. Egyiknél a múlt orientáció, míg másiknál a jövő orientáció hangsúlyos.

Az időorientáció a mindennapokban

Miért is írok erről? Szerintem nagyon jó alapot ad ahhoz, hogy saját magunkról egy újabb aspektusban gondolkozzunk. Emellett konfliktusok megértését, sőt, adott esetben elkerülését is segítheti, ha ezen koncepció mentén gondolunk végig egy-egy viselkedést vagy döntést. (Hangsúlyozom, hogy az eredeti elmélet interkulturális viszonyban vizsgálódik, saját gondolataim alapján bontottam le egyéni szintre.)

Nézzük meg először a múltorientációra vonatkozó jellegzetességeket! Akire ez jellemző, az a változást nem tekinti fontosnak. Az ősök, az idősebbek tisztelete, a hagyományokhoz és ezáltal az állandósághoz való ragaszkodás jellemzi. Nehezen nyit a változásra, az állandóság nagy biztonságot jelent számára.

A jelenorientáció esetében az figyelhető meg, hogy az egyén fontosnak tartja a jól működő személyes kapcsolatokat. Fesztelenül tud viselkedni és képes arra, hogy lassabb ritmusban éljen. A spontán cselekvés az ő terepe, nem kedveli a jövőcentrikus szemléletben uralkodó szabályozottságot, strukturált szemléletet. Napjaikat nem szeretik előre egyeztetett menetrendhez igazítani, a jelen pillanatai fontosak számukra. Érdekes, hogy ez a szemlélet a régi időkre nyúlik vissza, amikor a jövő bizonytalan és ismeretlen volt.

Manapság, amikor szintén gyakori a kiszámíthatatlanság, ez a fajta szemléletmód segít abban, hogy a stresszt minimalizáljuk. Meglátásom szerint a COVID időszakot egy jelenorientált személyiség bizonyára jobban tolerálta.

Aki a jövőre fókuszál, azt a kockázatvállalás és az optimizmus is jellemzi. Jól tűri a bizonytalanságot, szereti a változást. Gyorsan hoz döntéseket, a fiatalos lendületet kedveli. A múlt nem kap olyan nagy figyelmet.

Te melyik csoportba sorolnád magad?

Érdemes átgondolni, hogy mi magunkat melyik csoportba sorolnánk leginkább. Azért írom, hogy leginkább, mert nagyon kevesen vannak, akik csak az egyik vagy csak a másik csoportba tartoznak. Sok minden függ a családi mintától, személyiségünktől, de akár attól is, hogy milyen kontextusban (munkahely, magánélet) vizsgáljuk a kérdést. Tehát a 3 mezőnek mindig van metszéspontja és persze amit mindig ki szoktam hangsúlyozni ilyen esetben, mindegyik csoporthoz való tartozásnak megvannak az előnyei és nehézségei. Tehát nincs “rossz” kategória. Bizonyos szituációkban előnyt, míg bizonyos szituációkban hátrányt tapasztalhatunk időorientációs hozzáállásunkból fakadóan. Azonban mindenképpen támpontot ad, ha tudjuk, hogy melyek a jellegzetes vonásaink, hogyan reagálunk egy-egy szituációban. És persze a másik iránti empátia kialakításában is segít, hogy ha megértjük, hogy valójában miért cselekszik úgy egy adott szituációban.

Forrás: Interkulturális és nemzetközi kommunikáció a globalizálódó világban – Szerkesztette Róka Jolán és Sandra Hochel – Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Budapest, 2009.

Elolvasom

Hamarosan...

A csend

A csend témakörével óta szeretnék egy picit részletesebben foglalkozni. A csendnek ugyanis nagyon nagy szerepe van a kommunikációban. Néha elvesz, néha hozzátesz, néha pedig kommunikációs zajt vagy rést eredményezhet.

Miért nem mondasz semmit? Miért nem hívott? Nem kaptál még választ az e-mailre? Ez mind-mind összefüggésbe hozható a csenddel, ami bizony nagyon sokszor komoly üzenetet rejt magában. Ha interkulturális viszonylatban vizsgáljuk a kérdést, akkor számos kutatást találunk arra vonatkozóan, hogy az egyes nemzeteknél milyen szerep jut a csendnek. Van, ahol a hallgatás a beleegyezés jele. Van, ahol épp ellenkezőleg, az egyet nem értést szimbolizálja. De függ a csendhasználat a beszélő személyiségétől, hozzáállásától és témában való jártasságától is.

Te szereted a csendet?

Egy új közösségben gyakran előfordul, hogy csend áll be. A közbeszéd, elég szemléletesen azt használja, hogy “kínos csend”. Ez a csend azonban valóban kínos? Én sokáig azt gondoltam, hogy igen. Úgyhogy mindent megtettem azért, hogy ne legyen csend, olykor ez már gondot is okozott, mert a beszélgetés is kínossá vált. Idővel tanultam meg, hogy a “kínos csend” hossza mindenkinél más és más, ráadásul nem is mindenki gondolja annak. Ma pedig már tudom, hogy a csend nem feltétlenül rossz, így ha nincs mondanivalóm, nem feltétlenül kell szöveggel kitöltenem a csendet.

Egy tipp…

Érdemes figyelni beszélgetőpartnerünket, mert akkor a csend mértékét az ő igényeihez is hozzá tudjuk igazítani. Szavunkba vág? Akkor szereti megosztani saját gondolatait. Végighallgat bennünket? Akkor lehet, hogy figyel a válaszra. Végighallgat de nem reagál? Akkor lehet, hogy nem érdekli a téma vagy nem szívesen nyilvánul meg. És az is lehet, hogy nem ért egyet.

Csend a levelezésben

Ahogy a beszédben, úgy a levelezésben is többféle reakcióra utalhat a csend: nem kapta meg, nem érdekli, egyetért vele, egyáltalán nem ért egyet vele, csak nincs kedve/ideje/lehetősége vitatkozni. Hogy miért fontos ez? Mert ha nem reagálunk egy e-mailre, akkor a küldőben ezek mind-mind felmerülhetnek. Ha azonban elkerüljük a csendet és csak egy rövid visszajelzést adunk, már zavartalan a kommunikáció. Hiszen a másik fél reakciót kapott tőlünk, látja, hogy tudatában vagyunk annak, hogy az üzenet nekünk szól. Ennek lényegéről az 1# cikkemben írtam részletesebben “Ha nem valósul meg” cím alatt.

A csend akkor is lehet segítőtársunk, hogy ha hivatalos vagy üzleti levélre kell válaszolnunk. Mire gondolok? Nem arra, hogy egyáltalán ne adjunk választ, hanem arra, amit egy nagyon kedves régi kollégámtól tanultam meg: csak arra válaszolj, amit kérdeztek.

Hogy ez miért fontos? Több oka is lehet:
– az olvasót nem terheled plusz infókkal, biztosan célba ért az üzeneted,
– nem hagy teret félreértésnek,
– nem generálsz új feladatot akár neki, akár magadnak,
– és ha túl sokat írsz, akár újabb kérdéseket vethetsz fel…

Szóval munkahelyi kontextusban a csend a barátod is lehet, segít abban, hogy ne hívd fel magadra a figyelmet. Persze, ha komoly motivációid és céljaid vannak, akkor csak csínján bánj ezzel az eszközzel.

A csend szóban és írásban is fontos szereplő, ne feledkezz meg róla, mert színesebbé, tökéletesebbé teheti kommunikációdat!

Elolvasom

Kulturális sokk

A kulturális sokk azokat érinti, akik idegen országban akarnak boldogulni, hosszabb távon élni. Hogy jön ez a kommunikációs tippekhez? Úgy, hogy előfordulhat, hogy külföldről érkező személlyel kell kapcsolatba kerülnöd, együtt dolgoznod és ha félreértés, nehézség adódik köztetek, akkor bizony annak ez is lehet az oka. Illetve ez a tartalom akkor is hasznos lehet számodra, hogy ha tervezed, hogy hosszabb időre külföldre mész. Ugyanis szakértők szerint ettől a jelenségtől nem nagyon tudunk megmenekülni. Azonban van néhány trükk, amivel gyorsabban átvészelhető.
Mi az a kulturális sokk?

A kulturális sokk lényegében egy tanulási folyamat, az ismeretlen kultúrával való találkozásból adódó stressz, szorongás. Kalervo Oberg antropológus definíciója szerint azoknak a hatásoknak a leírása, amelyek az idegen kultúrába történő belépéssel járó feszültségből és szorongásból erednek. Egyfajta zavarodottság, talajvesztettség érzése érvényesül, amely akár hatalomvesztés élményéhez is kapcsolódhat, hiszen az új környezetben az ismert kulturális normák már nem érvényesek.

A kulturális sokknak négy fő szakasza van.

Turista- vagy nászutas szakasz: ekkor az újdonság, az örömteli izgatottság uralkodik, a szokatlan, új környezet felfedezése örömmel tölti el az egyént.
Kulturális sokk: amikor a mézeshetek véget érnek, szembesül az egyén azzal a ténnyel, hogy egy másik kultúrában kell boldogulnia. Ilyenkor minden egészen apró kudarcot katasztrófaként él meg. Stresszt és frusztrációt tapasztal saját magán.
Igazodási fázis: az egyén ráébred arra, hogy problémái a saját és a befogadó kultúra különbségeiből erednek. Ettől kezdve törekszik a különbségek megértésére.
Alkalmazkodás szakasza: akkor mondható el, amikor az egyén a problémamegoldás és konfliktuskezelés új eszközeivel lép be az új kultúrába és egyre több siker éri.

Hogyan lehet felgyorsítani?

Amikor új országba érkezünk és valóban azt tervezzük, hogy hosszabb távon maradnánk, akkor a kulturális sokkot a legnagyobb valószínűség szerint át fogjuk élni. Azonban ha felkészülünk rá, ismerjük a szintjeit, akkor megértjük saját viselkedésünket, saját érzéseinket, ami segít a továbblépésben. A folyamatot azonban felgyorsíthatja, hogy ha előre megismerjük az adott ország nyelvét, kultúráját, akár még a történetét is. Ha nyitottak vagyunk, elfogadók és törekszünk arra, hogy minél több barátságot, kezdetben ismertséget kössünk. Általában minél nagyobb a különbség a hazai és a befogadó kultúra között, annál lassabban és annál nehezebben vészeljük át.

Miért fontos felismerni?

Mi magunk élhetjük át, de ha multinacionális közegben dolgozunk, előfordul, hogy éppen olyan partnerrel kell együttműködnünk, aki ebben van. Ha ismerjük a jelenséget, elfogadóbbá tehet bennünket. Segíthet a viselkedés megértésében és talán egy esetleges konfliktus is elkerülhetővé vagy éppen megérthetővé válik. Ráadásul akár támogathatjuk is azt, akinél éppen valamelyik fázist felismerjük: türelmesebbek, nyitottabbak lehetünk vele szembe, hogy kultúránkat jobban megismerhesse, kevésbé érezze idegennek. Ha pedig saját magunk vagyunk benne, akkor a folyamat ismerete segít abban, hogy türelmesen és kellőképpen felkészülten kezeljük.

Mi a kulcsa?

Itt a legfontosabb, hogy legyünk türelmesek akár saját magunkkal szemben, akár azzal szemben, akinél a kulturális sokk tüneteit fedezzük fel. Ez egy folyamat, amely egyénenként más-más ütemben zajlik le. Minél inkább toleránsabbak vagyunk, annál jobban tudunk haladni a tanulással. Ez is egy komoly változás, így annak minden sajátosságát át kell élni. Komfortzónából való kilépést jelent, de természetesen ha normál módon zajlik le, akkor ellenállóbbá, nyitottabbá és befogadóbbá tesz bennünket. Ha pedig azt tapasztaljuk, hogy nem haladunk, túl lassú a folyamat, akár szakember segítségét is kérhetjük.

Folytatásban: A csend

Forrás: Interkulturális és nemzetközi kommunikáció a globalizálódó világban – Szerkesztette Róka Jolán és Sandra Hochel – Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Budapest, 2009.

Elolvasom

Az örök téma: időmenedzsment

Az időmenedzsment mind tréningeken, mind pedig coaching folyamatokban egy megkerülhetetlen téma. Nagyon sok olyan szakember van, aki már kimondottan csak és kizárólag ezzel a területtel foglalkozik. Így nem titok, hogy a szakirodalom is szinte végtelen. Mégis ez a kérdés újra és újra visszatér ügyfeleim körében. Miért?

Vajon miért visszatérő téma az időmenedzsment?

Nos, ezt a kérdést próbáltam megfejteni az elmúlt időszakban. Van két meglátásom azzal kapcsolatban, hogy az időmenedzsment miért is okoz olyan nagy problémát. Az egyik, hogy nagyon magas elvárásokat támasztunk magunk elé, és gyakran a már meglévő rutinok mellé szeretnénk újabb és újabb elemeket beépíteni. A másik pedig az, hogy mindemellett nagyon nehezen mondunk le feladatokról, aktivitásokról, nehezen válunk meg szokásoktól. Egy nap 24 órából áll, amelyből általában 8 óra a pihenés miatt ki kell, hogy essen, tehát már csak a fennmaradó 16 órával gazdálkodhatunk, amelynek sokszor felét a munka teszi ki. Így tehát változás/változtatás nélkül kicsi az esély arra, hogy időnket hatékonyan tudjuk menedzselni. A két egyszerűnek tűnő (de persze cseppet sem az) trükk tehát:

– változtatás szokásainkon,
– lemondás.

Hatékony időgazdálkodás

Mielőtt erről a kettő dologról írnék, kicsit elkalandozom egy szakirodalom irányába. Ahogy fentebb is írtam, számos könyv közül választhatunk. Egy közös bennük, hogy egyik sem ígéri, hogy a nap 24 óránál többől fog állni, azonban vannak bennük klassz ötletek, amelyek segíthetnek.

Egyik kedvencem David Allen Hatékonyságnövelés stresszmentesen című könyve*. Allen egy teljes módszertant dolgozott ki arra, hogy hogyan lehetünk hatékonyak a magánéletben és a munkahelyen egyaránt. Még a könyv megjelenésekor volt szerencsém személyesen is meghallgatni egy előadását, amelyből kiderült, hogy ő valóban az alapján él és működik a hétköznapokban, ahogy azt a könyvében is leírja. A “GTD-rendszer”, amelyet a könyvben ismertet, nagyon összetett. Én el sem tudnám képzelni, hogy minden egyes elemét aktívan használom és a leírt módszertan alapján élek. Azonban! Vannak benne olyan fejezetek és olyan praktikák, amelyek nekem nagymértékben segítettek. Ebből most kettőt bemutatok.

Hiábavaló dolgokon törjük a fejünket
Allen könyvében ez egy nagyon erős szembesítés volt számomra, hogy bizony sokszor hiábavaló dolgokon törjük a fejünket, ami sokszor szorongáshoz vezethet. Nap közben nagyon sokszor terheljük azzal az elménket, hogy mit kellene megtennünk, de még nem tettük meg. Ez többször elő-előbukkan a nap folyamán. Elterel bennünket és nyomaszt. Mennél több ilyen gondolatunk van, annál inkább nyomaszt. Ilyenkor hiábavaló dolgon gondolkodunk, hiszen nem kötjük össze cselekvéssel. Pl. eszembe jut, hogy kell venni elemet. Ha felírom egy listára, akkor nincs vele teendő, mert a boltban a kezemben a lista és venni fogok. Ha nem írom fel, akkor napjában többször gyötör, hogy a boltba jusson majd eszembe… De nem biztos, hogy eszembe fog jutni, hiszen még van 15 ilyen gondolat a fejemben. Éppen ezért a listázás, rendszerezés segíthet abban, hogy csak az aktuális kérdésre és az azzal összefüggésbe hozható cselekvésre koncentráljunk.
Nem az időhiány a legnagyobb probléma
Allen szerint nagyon sok teendőt nem időhiány miatt nem valósítunk meg, hanem azért, mert nem tudjuk tisztázni (olykor saját magunkkal), hogy mit, hol, hogyan kell megvalósítanunk. Csak gondolkodunk azon (leterhelve ezzel elménket), hogy mit kellene megcsinálni, ahelyett, hogy egy cselekvési tervet raknánk össze, amely kitér a részletekre. Amikor pontosan összeáll, hogy mit is kell csinálni, az már célt ad és cselekvésre ösztönöz. És ahogy a könyvben egy görög közmondásban szerepel “az utat már félig megtettük, ha a tennivalóinknak már nekiláttunk.”

Változtass a szokásaidon!

Ha valóban úgy érzed, hogy gond van az időmenedzsmenteddel, akkor bizony nem kérdés, hogy berögözött szokásokon kell változtatnod. És pontosan ezért nehéz, hiszen a változás sajátosságaiból kiindulva energiát, odafigyelést igényel, komfortzónán kívül kell mozognod és valószínűleg nem történik meg egyik napról a másikra. Úgyhogy az első tényező kitartást és türelmet igényel, ha valóban azt várod tőle, hogy hatékonyságot hozzon a hétköznapokba. A szokásokon való változtatás lehetséges, nagyon sok jó példát tudok rá felhozni, de amikor időmenedzsment kerül szóba, akkor mindezt vedd figyelembe, hogy ne vezessen kudarcélményhez.

Lemondás

A másik fontos tényező pedig a lemondás. Amikor az időmenedzsmetet érintjük, sokszor azért van rá szükség, hogy a szabadidő, az énidő vagy a feltöltődésre szánt idő növekedjen. AMi azt jelenti, hogy a már meglévő feladataink mellé egy újabb “feladatot” szeretnénk bezsúfolni. Így aztán az énidő is egy stresszt jelent: belefér-e a napba, ki vásárol akkor be helyettem? És egy klassz ördögi körbe kerülünk. Éppen ezért az időmenedzsmentnél nagyon fontos, hogy számításba vegyük azt, hogy miről tudunk lemondani. Mit tudunk átadni vagy rövidebb idő alatt megoldani. Ugyanis lemondás nélkül nem feltétlenül vezet sikerhez a folyamat.

Bármilyen módszertannal, trükkel, technikával is próbálkozunk, tehát mindenképpen vegyük figyelembe, hogy a lemondás és a változás elfogadása, az arra való felkészülés nagyon fontos két lépcsőfok ahhoz, hogy végül sikereket érjünk el véges időnk menedzselésében. A türelem, mint minden más önfejlesztő munkánál, itt is nagy szerepet játszik és a jól megfogalmazott célkitűzés is segíti munkánkat.

* Forrás: David Allen: Hatékonyságnövelés stresszmentesen – HVG Könyvek, HVG Kiadó Zrt. Budapest, 2015.

Hogyan szóljon az énidő tényleg rólam?

Nagyon sokszor írtam és beszéltem már az énidő fontosságáról. Egy korábbi cikkem arról szólt, hogy miért kell és hogyan tudunk magunkra időt szánni, most azonban egy lépéssel továbbmegyek és azt szeretném összefoglalni, hogy ha már van magunkra szánt idő, akkor fejben is képesek vagyunk feltöltődni?

Nos, nekem nyaralás alatt jött az ihlet, ugyanis minden adott volt a pihenéshez, feltöltődéshez, én mégsem tudtam aludni és napról napra egyre stresszesebbnek éreztem magam. Miért? Mert folyton azon járt az agyam, hogy ha vége a nyaralásnak, akkor mi minden tornyosul majd fölém, mi mindent kell megoldani és különben is, lehet, hogy hónapokig, évekig nem fogunk tudni megint nyaralni… Szóval járt az agyam egy csomó olyan dolgon, amit egyáltalán nem akkor kell “megoldani”, amikor éppen kikapcsolódunk.

Gondolkodunk, tehát nem pihenünk

Nézzük, hogy mi is áll ennek a hátterében! Évekkel ezelőtt olvastam David Allen Hatékonyságnövelés stresszmentesen című könyvét, amelyben pontosan arról (is) van szó, hogy milyen komoly stresszfaktort jelent az életünkben, hogy ha az elménket nem tudjuk pihentetni, ha folyton jár az agyunk olyan teendőkön, amelyek előttünk állnak, de az adott pillanatban nem tudjuk megoldani.

Veled is biztosan előfordult már az, hogy éjjel arra ébredtél, hogy másnap milyen akadályt kell átugranod, milyen tevékenységek állnak előtted. Úgy is jártál már bizonyára, hogy odaértél a munkahelyedre, de fogalmad sincs, hogy hogyan. Mi történt az úton, milyen útvonalon mentél… Csak bejutottál úgy, hogy közben a fejedben cikáztak a feladatok, kérdések, esetleg párbeszédek vagy el nem mondott nagymonológok.

Ez mind-mind arról szól, hogy mit kell még megtennünk és az el nem végzett feladatok nagymértékben okoznak stresszt. David Allen a fent említett könyvében azt is kiemeli, hogy az agyunk úgy van összerakva, hogy kényszeresen követi az elvarratlan szálakat, azonban ez csökkenti a teljesítőképességünket. Eszünkbe jut valami és már a következő lépésen gondolkodunk. Éppen ezért ennek valahogy gátat kell vetni, hiszen vannak helyzetek, amikor tényleg pihenésre van szükségünk.

Stoppoljuk a teendőket!

Allen könyve a hatékonyságnövelésről szól, azonban ezek a trükkök nagyszerűen alkalmazhatók abban az esetben is, ha nem hatékonyabbak szeretnénk lenni, csupán kikapcsolódásra vágyunk.

Amikor valami olyan el nem végzett tevékenység jut eszünkbe, ami nyomaszt, érdemes megvizsgálni, hogy pontosan mi is ez a feladat, mikor kell elvégeznünk és mit jelent számunkra, az, hogy végrehajtottuk, megcsináltuk. Utána azt gondoljuk végig, hogy hogyan történik a tevékenység végrehajtása, majd azt, hogy mi a legelső lépés. Ha azt a lépést akár azonnal meg akarjuk/tudjuk tenni, akkor elindulhatunk a megoldás irányába. Ha azonban nem aktuális (mert éppen nyaralunk), akkor csak annyi a teendő, hogy az első lépést felírjuk és határidőt rendelünk hozzá. Innentől kezdve fel tudjuk ismerni azt, hogy éppen az adott pillanatban nem is tudnánk vele tovább foglalkozni. De azzal, hogy rögzítettük a pontos feladatot és a határidőt, az agyunkat tehermentesítettük.

A trükk tehát abban rejlik, hogy amikor cikáznak a teendők a fejünkben és nem tudunk szabadulni ezektől a gondolatoktól, akkor vessük papírra, gondoljuk át, hogy pontosan mit szeretnénk elérni, mi az első lépés és azt mikor kell megtenni. Ha ez megtörténik, akkor ezeket a gondolatokat el is engedhetjük és akkor kell újra foglalkozni velük, hogy ha aktuális, ha elérkezett a hozzá rendelt határidő. Addig pedig bátran járhat valami egészen máson az agyunk!

Lazítsunk, de tényleg lazítsunk!

Ha tehát már megtaláltuk azt a tevékenységet, ami általában kikapcsol, ami segít abban, hogy feltöltődjünk, de mégis vannak gondolatok, amelyek elterelik a figyelmünket, vagy nyomasztanak, akkor bátran próbálkozhatunk azzal, hogy addig “offoljuk” a témát, amíg valójában nem tudjuk megoldani. Egy klassz koncert alatt elegendő, ha annyi eszedbe jut, hogy: nem most gondolkodom ezen, mert most nem tudom megoldani. És máris segíthet abban, hogy visszatérj a kikapcsolódáshoz. Készítettem egy letölthető segédletet, ami lépésről lépésre végigkísér abban, hogy hogyan tudod a feladatlistádat egy kicsit kiűzni az agyadból, hogy a pihenés tényleg a pihenésről szólhasson.

Letölthető segédlet

Forrás: David Allen: Hatékonyságnövelés stresszmentesen (HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2015.)