Akár saját elhatározásból, akár kényszerből kell munkahelyet váltanunk, a
legtöbb esetben az önéletrajz megírását nem úszhatjuk meg. Eddigi
tapasztalataim alapján az önéletrajz írás folyamata a legtöbbek számára „mumus”.
Mivel több éve nyújtok segítséget ezen a téren, összeszedtem néhány gondolatot,
amelyek segíthetnek abban, hogy könnyebben nekiláss ennek a munkának.
A formai kitételekre, a végzettségek felsorolására nem térek ki, hiszen
ezzel kapcsolatban rengeteg anyag van a neten, elsősorban abban szeretnék
segíteni, amit én tapasztalok nagy kérdésnek: miben vagy erős, mik a pozitív
tulajdonságaid, mennyire passzolsz a kiíráshoz. Mielőtt azonban leírom a
tippeket, egy picit hosszabban szeretnék elidőzni annál a kérdésnél, hogy miért
tűnik nehéznek egy jó önéletrajz megírása.
Miért nehéz önéletrajzot írni?
Nos, a fenti kérdés nem feltétlenül az én véleményem, inkább a tapasztalatok alapján merült fel bennem. Sokan mondtátok már nekem azt, hogy „nagyon nehéz leírni, elkezdeni, megfogalmazni. És ha az önéletrajz készen is van, akkor még a legrosszabbról nem is beszéltünk, a motivációs levélről. Ugyan, ki kíváncsi arra és miért olyan fontos?” Most mindehhez szeretnék némi támpontot adni.
Az önéletrajz egy összegzés, egy áttekintés és egy tükör a szakmai múltunkról és jelenünkről. Az önéletrajz, ahogy a nevében is benne van, rólunk szól. Lehet akár egészen személyes, és ha nem is adunk ki sok magán infót magunkról, a megírás közben bizony szembe kell néznünk saját magunkkal.
Jó csapatjátékos vagy?
A pályázatok még mindig hemzsegnek a nehezen megfogható elvárásoktól: jó csapatjátékos legyél, bírd a stresszt, szeresd a terhelést, a monotonitást, a változatosságot… Légy proaktív, légy együttműködő… és persze sorolhatnám, ezt már Ti is ismeritek.
Azonban felmerül ilyenkor a kérdés: én milyen vagyok? Ezt pedig nem lehet 2-3 perc alatt megválaszolni, hiszen ha nem vagy gondolkodtál még soha ezen, akkor egy elég hosszas önismereti munka áll előtted, nem pedig önéletrajz írás. A feladatot pedig pontosan emiatt gondolod nehéznek.
Ha szeretnéd tudatosan építeni a szakmai jövődet, akkor kérheted karrier coach segítségét. Ilyenkor abban segítek neked, hogy az értékeidet, erőforrásaidat feltérképezzük, megnézzük, hogy milyen céljaid vannak és azok eléréséhez mire van szükséged. Ez 6-8 alkalmas folyamat szokott lenni, amely az önismerettel indul és az interjúra való felkészülésen keresztül a szakmai tervezést és célok meghatározását is tartalmazza.
Egyszerűbben a cél érdekében
Nem mindig van arra idő és lehetőség, hogy több hetes coaching folyamatban vegyünk részt, így összegyűjtöttem pár lépést, amelyek segítenek abban, hogy a motivációs levelet és az önéletrajz erősségekről szóló részét könnyebben el tudd készíteni.
Ha már van elképzelésed és tapasztalatod arra vonatkozóan, hogy milyen munkahelyet szeretnél, milyen feladatkörrel, milyen kontrollal, akkor ugorj! De ha vannak dilemmáid, akkor fusd át az alábbi kérdéseket.
- Szeretsz csapatban dolgozni?
- Inkább egyedül viszel elejétől a végéig egy projektet?
- Szereted ha megmondják, hogy pontosan mi a feladat és milyen lépéseket kell megvalósítanod?
Elegendő, ha csak a célt látod? - Szeretsz folyamatokon gondolkodni?
- Olyan folyamatokat kitalálni, amelyekből később automatizmusok lehetnek?
- Szereted, ha a folyamatok készen vannak, neked csak használni kell azokat?
- Szereted, ha 10-15 kolléga közvetlenül körülötted van?
- Inkább egyedül dolgoznál egy irodában?
- Fontos számodra, hogy hol végzed a munkát?
- Szívesen dolgozol otthonról is?
- Erőteljes kontrollra van szükséged?
- Tudod tartani a határidőket?
- Egyáltalán fontos számodra a határidő?
- Szeretsz új dolgokat kitalálni?
- Találja ki más az új dolgokat, te inkább megvalósítod?
- Fontos számodra a jó hangulat a munkahelyen?
- Ki tudod zárni teljesen a kollégáidat?
- Fontos számodra a munkaidő?
- Fontos számodra, hogy alkalmazott legyél?
Ezek eldöntendő kérdések, úgyhogy csak igennel vagy nemmel tudsz rájuk válaszolni. Ez nem egy teszt, tehát a végén nem „dobja ki a gép”, hogy akkor ez és ez a neked való munkahely. Csupán abban segítenek, hogy egy kicsit elkezdj gondolkodni magadról.
Fontos, hogy a válaszokat írd le magadnak, mert a végeredmény abból rajzolódik majd ki. Használhatsz egy üres A/4-es lapot, amelyre leírod, hogy pl.: szeretek csapatban dolgozni, nem szeretem, ha megmondják mi a feladat… stb.
De használhatod ezt a letölthető tervezőt is, ebben már a következő feladatot is megtalálod!
Mik az erősségeim?
Az előző feladat célja az volt, hogy az agyadat beindítsa. Most jön a nehezebb rész: gyűjtsd össze, hogy melyek a szakmai erősségeid. Ez már kell az önéletrajzba és a motivációs levélbe is. És igen, ha ezzel készen vagy, akkor már „csak” meg kell írnod a CV-t, ami ezek után szinte gyerekjáték!
Az erősségek összesítését a letölthető tervezőben megtalálod, de üres lapon is nagyszerűen végig tudod csinálni. Írd le az első legnagyobb erősségedet, majd írd alá, hogy miért gondolod erősségnek, milyen helyzetben és mikor használtad utoljára, mikor nem segített.
Így gyűjts össze minimum 10 erősséget. Ha ezzel megvagy, akkor rangsorold és az önéletrajz megírásakor csupán 3-4-et használj belőle. Az önéletrajzban kevésbé szükséges, azonban a motivációs levélben alá is támaszthatod, hogy miért ezeket gondolod erősségnek.
A munkád akkor lesz teljes, ha (volt) kollégát vagy ismerőst, barátot, családtagot is megkérsz arra, hogy mondjon erősséget veled kapcsolatban. Ez esetben is fontos, hogy a miértet is megkapd, miért gondolják pl. hogy szorgalmas vagy.
A feladat nem csak abban segít, hogy az önéletrajzodat jól el tudod készíteni, hanem növeli a magabiztosságodat is, ami az interjún jól jöhet. Mivel még mindig előfordul, hogy interjún felteszik azt a kérdést, hogy miben kell fejlődnöd vagy melyek a gyengeségeid, ezt is gondold végig. Legyen három a tarsolyodban és azt is gondold át, hogy milyen terved van arra, hogy ezekben fejlődj! Ezek persze a motivációs levélbe nem kellenek!
Plusz egy feladat
Ez a feladat már egyáltalán nem része az önéletrajz írásnak, enélkül is boldogulni fogsz. Mivel azonban coaching szemlélettel közelítettem meg a kérdést, nem tudom kihagyni. Itt találod a Kreatív írás feladatot.
Ha van kedved, akkor csináld meg, hiszen ez már a célkitűzésedet támogatja, segít abban, hogy legyen jövőképed és meghatározott időkeretet is ad mindennek.
Jó munkát!