fbpx

 Csoportos vagy csapat?

A csoportos és csapat coachingot azért ennyire könnyedén nem lehet egy kalap alá venni: a két fogalom között van ugyan hasonlóság, de bőven akad különbség is.

Egyezik abban, hogy több ember dolgozik egyszerre, így 6-12 fős létszámról beszélhetünk. Különbözik viszont abban, hogy közös cél vagy éppen egyéni cél érdekében dolgoznak-e a tagok.

A csapatcoachingot céges megbízóim szokták kérni, míg csoportcoachingot általában meghívás vagy egyéni szervezés alapján tartok.

_1027134

 Csapatcoaching

 Csoportcoaching

Ha egy munkahelyen az a cél, hogy az együtt dolgozó emberek a közös cél érdekében még edződjenek, többet hozzanak ki magukból és egymásból, akkor ők csapatcoachingon vesznek majd részt.

Csapatcoaching esetében is megfigyelhető egyéni fejlődés, tehát nem csak a csapatban való gondolkodás, a csapattal való együttműködés változik, hanem a résztvevők, mint egyének is elindulnak egy fejlődési útvonalon. Ez az irányvonal összeszokott – akár egymásra utalt tagok esetében hatékony.

Olyan coachingon is részt lehet venni, ahol a csapattagok, a többi résztvevő nem ismerős számunkra. Ilyenkor elsősorban saját dilemmák, kérdéskörök kerülnek fókuszba, de egy teljes csoporttal történik a munkafolyamat.

Csoportban nagyon hatékonyan lehet dolgozni, a folyamatot segíti, ha hasonló témakör foglalkoztatja a részvevőket, de egyéni dilemmákat is meg lehet dolgozni a csoport segítségével.

Árak és időpontok

Az árak 8 fő esetén érvényesek, 90 perces coachingra vonatkoznak. A csoportok alacsonyabb és magasabb létszámmal és eltérő időintervallumban is elérhetők, ezekre egyedi árajánlatot készítek a paraméterek ismeretében. A csoport létszáma a hatékonyság érdekében max. 12 fő lehet.