fbpx

Storytelling – az elmélet

Storytelling, avagy a történetmesélés története

 A „storytelling”, vagyis a történetmesélés azóta van jelen a világban, amióta az emberek kommunikálnak egymással. Mégis ez is, mint sok hasonló más téma az amerikai üzleti életben lett egy megfogalmazott és körülírt „eszköz”. Talán Carmine Gallo azonos című könyve alapján jött divatba, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy lett tudatos jelenség. Amíg nem hívták így, vagy nem emelték ki jelentőségét, addig is nagyon érdekesnek találtam, amióta azonban divat lett, szinte lehetetlen elmenni mellette. Miért is van szükség erre az „eszközre”? Aktuális cikkemben erről írok Nektek.

Nos, a sorytelling egyáltalán nem véletlenül került a kommunikációs tippjeim közé. Ahogy a cikkeket felvezető oldalon is írtam, olyan témákat mutatok be, amelyeket kimondottan szeretek. Szerintem a storytelling az egyik legnagyobb kommunikációs lehetőség, felhasználási területe pedig végtelen. Jelen van a weboldal szövegek kialakításakor, egy-egy poszt megírásakor, blogbejegyzés készítésekor, új termék bevezetésekor. És persze egy trendi előadás sem nélkülözi az elemeit. Nézzük a felhasználási területeket!

Rólunk rovat
Amikor egy megbízóm éppen weboldalt készít vagy tervezi, hogy belép az online közösségi térbe, szükség van egy olyan leírásra, amelyben bemutatjuk. Általában a weboldalaknál tipikusan ez a „Rólunk” menüpont. Ez a menüpont akkor lesz igazán jól felépített és hasznos, akkor szolgálja az előre meghatározott kommunikációs célokat és akkor lehet igazán figyelemfelkeltő, ha a megíráskor a storytelling elemeket tudatosan használjuk.

Vagyis elsősorban akkor, ha a bemutatkozásnak van valamilyen íve. Ha már az első mondatokban fel tudjuk kelteni az olvasó figyelmét. Miért fontos ez? Mert van esély arra, hogy végigolvassa és ha szimpatizál vele, akkor a bizalomépítés első kövét már le is tettük. Egyébként ez egy hálás terület, mert bár cél ma már, hogy egy szöveg minél rövidebb legyen, mégis a „Rólunk” menüpontban van lehetőség egy teljes ív felépítésére. De a storytelling nem csak ilyenkor jön jól!

Egy új brand születik
A vállalati kommunikáció mellett a brandépítésben is használjuk a történetmesélést. Azon túl, hogy információt ad át, érzelmeket ébreszt. Ha pedig jó húrokat sikerül megpendíteni, akkor már a brand sztorijával is hódolókat/vásárlókat gyűjthetünk. Van sztorija az Adidasnak, a Nikenak, a Starbucksnak és még persze sorolhatnám. Ez mind-mind a storytelling témakörébe tartozik. És! Nincs vége a sornak.

Egy történet az értékesítésért
A tudatos brandépítés mellett a storytelling segíti az értékesítők munkáját is. Ha a terméknek vagy szolgáltatásnak, amelyet értékesíteniük kell, van egy klassz története, már könnyebben belopják magukat a vásárlóközönség szívébe. Mi a kulcs? Az érzelem. Ha a történet olyan, hogy a másik fél érzelmeire hat, már fél sikerről beszélünk. A siker másik felét pedig az adja, hogy a történet vagy a probléma, amelyre a termék válaszol, releváns-e a célcsoport számára.

Az előadások fő támogatója
És persze a történetmesélés a szakmai előadások esszenciális eleme lehet. Bizonyított tény, hogy a számok, adatok halmozása helyett egy jó történettel már be is loptuk magunkat a hallgatóság szívébe. Nem azt mondom ezzel, hogy nincs helye az alátámasztó adatoknak, de a történet kell, hogy az előadás magját adja, mert így tudjuk közönségünk figyelmét megnyerni és fenntartani.

Szóban vagy írásban?
Bármelyik kifejezést is használjuk – storytelling vagy történetmesélés – azt az érzést kelti bennünk, hogy ez csak szóban állja meg a helyét. Ez azonban nem így van. A fenti példák is bizonyítják, hogy írásbeli anyagoknál, bemutatkozóknál, figyelemfelkeltő kiajánlóknál is helye van ennek az eszköznek. A különbség a mondatok szerkesztésében és hosszában áll. Míg szóban inkább rövidebb, egyszerűbb mondatokat használunk, addig írásban lehet komplexebb a megfogalmazás. Bár ez utóbbinál is nagyon fontos, hogy tömörek, egyszerűek, jól érthetők legyünk. Ugyanis ha a hallgatóság vagy éppen olvasóközönség nem ért bennünket, elveszíti a fonalat, már semmi értelme nincs a történetmesélésnek.

Történet akár rólad!
Bár a Storytelling című könyv csupa világhírű vállalkozó nagyívű történetét meséli, ami egy picit nekem már demotiváló, de nem szabad, hogy az legyen. Hiszen története mindenkinek van, nekem is és Neked is. Van történetünk a gyerekkorunkból, a felnőtté válásunkról, a szüleinkkel való kapcsolatunkról, a párkapcsolatunkról, vagy éppen a karrierünkről. És bizony ezekre a történetekre akkor is szükséged lehet, ha nem éppen vállalkozó vagy.

Szükséged van egy klassz sztorira akkor, amikor új munkahelyet keresel és interjúra készülsz vagy önéletrajzot írsz. Szükséged lehet akkor, ha egy szakmai továbbképzésen be kell mutatkoznod. Szükséged lehet akkor is rá, ha az új párod családjával kell megismerkedned vagy egy nagy családi összejövetelre vagy hivatalos. Kellhet akkor is, ha pedagógus vagy és fiatalok figyelmét kell megragadnod és bármikor, ha közönség elé kell állnod a szakmáddal kapcsolatban. Ráadásul ez a közönség a munkatársaidból is állhat. Ha pedig vállalkozó vagy, vagy értékesítő, akkor nap, mint nap kerülsz olyan helyzetbe, hogy magadról vagy termékedről kell röviden, gyorsan beszélned. Legyenek sztorijaid ezekre az esetekre. Írd meg a saját történetedet!

Forrás: Carmine Gallo: Storytelling – A történetmesélés ereje (HVG Könyvek, 2016.)