Ahogy a korábbi cikkemben ígértem, az asszertivitás elméletén túl bemutatok néhány példát is arra vonatkozóan, hogy miként tudjuk ezt a kommunikációs stílust beépíteni hétköznapjainkba. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az asszertív kommunikáció tanulható, gyakorolható, de egy-két nap alatt nem érünk el nagy változást. Idő kell hozzá, hogy beépüljön az elménkbe és idővel teljesen természetessé váljon a használata. Tehát mindenképpen legyünk magunkkal türelmesek, lépésről lépésre haladjunk.
Az asszertivitás nagyon nagy témakör, sok eleme van, így most a teljesség igénye nélkül mutatok be párat, amelyet el tudsz sajátítani. Sőt, az is lehet, hogy már használod, csak egyelőre nem tudatosan.
Az első lépések
Első lépésként kezdd el figyelni magad! Gondold végig egy napodat, hogy milyen párbeszédekben, milyen interakciókban vettél részt! A kiválasztott napon:
– kommunikáltál valakivel agresszívan?
– voltál olyan helyzetben, hogy nemet kellett volna mondanod, de nem tetted?
– voltál türelmetlen?
– voltál passzív? (Legszívesebben mondtál volna valamit, de inkább hallgattál?)
– esetleg kiabáltál? (Ami pillanatnyilag jól esett, de később inkább kellemetlenül érezted magad miatta?)
Mindezeket írd össze egy papírra! Ha úgy érzed, akár egy egész hetet is vizsgálhatsz, ha pedig tényleg van időd ezzel foglalkozni, akkor minden kérdésre keress magadban egy valós szituációt!
Miért fontos ez a lépés?
Mielőtt belevágsz az asszertív kommunikáció elsajátításába, ismerd meg magad! Figyeld meg, hogy hogyan kommunikálsz! Használsz agresszív, esetleg passzív stílust? Előfordul, hogy elveszíted a fejed és nem tudod megfogalmazni az érzéseidet? Gondold végig, mert ezek a válaszok fognak neked abban segíteni, hogy megfigyeld milyen irányba szeretnél változni, felismerd, hogy mikor nem vagy asszertív.
Sokszor előfordul, hogy asszertíven viselkedünk egy szituációban, de nem is vagyunk ennek tudatában. Itt az ideje, hogy tudatosítsd magadban!
Figyeld meg az érzéseidet!
Az asszertív kommunikáció egyik esszenciális eleme, hogy értékítéletek helyett saját érzéseinket fogalmazzuk meg. Bár ez így elsőre egészen egyszerűen hangzik, mégis nagyon sokszor nem is tudjuk pontosan, hogy miért vagyunk dühösek egy adott szituációban. Mielőtt asszertíven tudnánk reagálni, ezt fel kell ismernünk saját magunkban.
Írok erre egy példát: amikor a férj túlóra után hazaér, akkor előfordul, hogy a párja nem azzal fogadja, hogy milyen jó, hogy végre itthon vagy, már nagyon vártalak. Helyette sokszor az hangzik el, hogy „végre eszedbe jutott, hogy akár haza is jöhetnél”. Mi történik valójában? A feleség:
– szomorú, mert sokat van egyedül, több időt szeretne a férjével tölteni, vagy
– dühös, mert arra számított, hogy időben hazaér és még szabad lesz az estéjük, vagy
– csalódott mert el fognak késni emiatt valahonnan.
Tehát érzések jelennek meg benne, de nem az érzéseit, a valódi problémáját fogalmazza meg, hanem inkább értékítéletet mond a másikra vonatkozóan.
Asszertív reakciók: Úgy látom, hogy sokat dolgozol. Csalódott vagyok, hogy nem értél haza időben. Vártalak. Örülnék, ha a jövőben ezen tudnál változtatni. Fontos lenne számomra, hogy több időt töltsünk együtt.
Hasonló példa, hogy hazaért az édesanya a munkából, üres a hűtő. Dühös, mert arra számított, hogy valaki bevásárol. Ilyenkor mit kezdhet a dühével? Végiggondolhatja, hogy egyáltalán egyeztetett-e a családdal arról, hogy ki intézi el a bevásárlást. Ha igen, akkor mielőtt dühét kifejezi, rákérdezhet arra, hogy aki bevállalta vajon milyen okból kifolyólag nem tette. Lehet, hogy van oka. Ha pedig csak a feledékenység miatt történt, akkor is finomítani lehet a helyzetet egy asszertív kérdéssel.
Nem asszertív verzió: Senki sem tud boltba menni? Ezt is nekem kell intézni?
Asszertív verzió: Ki vállalta a bevásárlást? Mi volt az oka, hogy nem sikerült elintézni? Mikor tudod pótolni?
Mindez csak akkor tud megvalósulni, ha a saját érzéseinkkel tisztában vagyunk, képesek vagyunk arra, hogy kordában is tartsuk azokat. Értékítélet helyett rákérdezhetünk az okokra, megkérdezhetjük, hogy mi van a másikban, miért cselekedett éppen úgy. Elképzelhető, hogy vannak valódi okok, így a másik fél lehetőséget kap arra, hogy reagáljon. Támadás helyett tehát kifejezem érzéseimet és helyet adok válaszának.
Értő figyelem
Ha már érintettük azt, hogy helyet adunk a másik fél válaszának, akkor itt az ideje, hogy az értő figyelemről is essen néhány szó. Mit is jelent ez? Tulajdonképpen azt, hogy úgy hallgatjuk meg a másikat, hogy közben tényleg figyelünk. Nem azon gondolkodunk, hogy mi hogyan cselekedtünk volna, nem azon agyalunk, hogy mielőbb hagyja abba, mert sietnünk kell, hanem egyszerűen meghalljuk amit mond. Az értő figyelemmel nem párosul az, hogy egyben tanácsot is kell adnunk. Amikor meghallgatunk valakit, nem az a dolgunk, hogy az elmondottakat azonnal lereagáljuk, saját nézőpontunk alapján megoldjuk. Annyi a feladat, hogy meghallgassuk. Ha pedig tényleg valamit szeretnénk segíteni, akkor nagyon fontos, hogy kérdezzünk! Szükséged van segítségre? Meg tudod oldani? Miben tudlak támogatni? Vagy csak megjegyezzük, hogy ha szükséges, számíthat ránk.
Az asszertivitás magában foglalja a támogató kommunikációt. Ha valakire időt szánunk és meghallgatjuk, azzal segítjük, támogatjuk. Ha pedig még azt is megkérdezzük, hogy hogyan tudunk segíteni vagy szükséges-e, hogy segítsünk, akkor adunk valódi támogatást.
„Én” közlések
Ahogy az érzelmek megfogalmazásánál már előkerült, asszertív kommunikációban fontos, hogy elsősorban saját magunkról és saját igényeinkről beszéljünk. Ezt nevezzük „én” közlésnek. Ezzel a trükkel nagyszerűen elkerülhetjük azt, hogy a másik félről mondjunk értékítéletet vagy esetleg kéretlen véleményt, ami egyértelműen konfliktushoz vezethet.
Ha azt mondom a másiknak, hogy hagyjál békén, akkor azt mondom meg, hogy ő mit csináljon. Ha viszont azt mondom, hogy most szeretnék egyedül lenni, akkor azt fogalmazom meg, hogy mire van szükségem. Ha azt kérdezem, hogy „hogyan lehetsz ilyen önző?”, abban megint van értékítélet. Ha viszont azt mondom helyette, hogy „kérlek hallgass meg engem is”, akkor „én” közlést használok és nem a másikról alkotok véleményt.
Persze még számos példa felhozható, érdemes Neked is összeírnod olyan helyzeteket, amelyek ehhez hasonlítanak és most már tudod, hogy nem kezelted asszertíven. Egyáltalán nem baj, hiszen ha le tudod írni, akkor már felismerted, hogy min kell változtatni. Ha pedig azt is mellé tudod írni, hogy hogyan lehet asszertív igénnyé formálni a mondatot, akkor már gyakoroltál is.
Használd és gyakorold!
Tényleg igaz, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Az asszertivitást rengeteget kell gyakorolni, hogy rutinná váljon. Akkor leszel igazán jó benne, hogy ha képes vagy saját igényeidet felismerni, érzéseidet megfogalmazni és a másik fél igényeit is figyelembe venni. Ezek nem könnyű lépések, mert összefüggnek azzal, hogy mennyire ismerjük saját magunkat. Azonban tanulható, gyakorolható, fejleszthető.
Ha szeretnél róla többet tudni, olvasni, ezeket a könyveket ajánlom figyelmedbe:
– Dr. Marshall B. Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak – Erőszakmentes kommunikáció (Agykontroll Kft. 2001.)
– Rambala Éva: Az erőszakmentes kommunikáció alapjai (Kulcslyuk Kiadó – 2012.)
– Serena Rust: Erőszakmentes kommunikáció – Amikor a zsiráf a sakállal táncol (Biogeneric Kft. 2020.)
– Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1.-2. (Pintér Tamás, 2020.)
