fbpx

Idegesít a kollégám

Teljesen természetes jelenség, ha a kollégánkat néha a pokolba kívánnánk. Sokszor olyan emberekkel kell együtt dolgoznunk, akiket a munkán kívüli világban biztosan nem választanánk barátunkként. De van erre bármilyen megoldás? Hogyan lehet ezt átvészelni?

Ismerős az a helyzet, amikor már a kedves munkatárs cipőkopogásából tudjuk, hogy megérkezett? Ismerős az a helyzet, amikor a mellettünk lévő íróasztal tulajdonosa beleszürcsöl a kávéjába és mi már ettől is megőrülünk? Vagy amikor csak egy tekintetből már tudjuk, hogy a munkatárs „ballábas”? Bizonyára mindenki életében van ilyen, ami aztán egy open office-ban a tud igazán kiteljesedni.

Egy munkahelyen általában legalább 10-15 emberrel vagyunk napi közvetlen kapcsolatban. Kisebb cég esetében természetesen ez az összes munkavállalót jelentheti ez a szám nagyobb cégnél vagy vállalatnál pedig azokat az embereket, akikkel valóban van napi szinten kontaktusunk. Akár azért, mert közös projekten dolgozunk, vagy mert fizikálisan kerültünk egy légtérbe.

Miért zavar a munkatárs?

A közvetlen kollégák mindig másak, mint mi. Máshonnan jöttek, más viselkedés adekvát számukra. Mégis ők azok, akikkel általában több időt töltünk, mint családunkkal vagy barátainkkal. Ráadásul ezeket az embereket általában nem mi választjuk magunk köré. (Természetesen ez alól kivételt képez, hogy ha valójában mi vagyunk a felelősek a kollégák kiválasztásáért, de itt most ne ezt az esetet vizsgáljuk.)

Együtt alkotunk egy közösséget, csapatot, közös cél hajt bennünket és több időt kell együtt átvészelnünk, mint külön.

És mint ahogy a családon belül, úgy a munkahelyen is előfordulnak konfliktusok, amelyeknek jelentős része nem szakmai nézetkülönbségekből, racionális vitákból alakul ki, hanem egyszerűen azért, mert sok esetben egymást tudjuk nehezen tolerálni. Ha pedig az együttműködést, a hétköznapokat, a munkaórákat szeretnénk élvezetesebbé tenni, akkor van, amin esetleg nekünk kell változtatni.

Egyáltalán, mi az, ami zavar?

Van, amikor nem is tudjuk pontosan, hogy mi zavar a másik emberben, egyszerűen a jelenlététől idegesek leszünk. Ha tényleg szeretnénk kijönni ebből a helyzetből, akkor először is a legfontosabb, hogy rájöjjünk: mi is az, ami zavar. Amint meg tudjuk fogalmazni, szinte már nyert ügyünk van…

Persze annyira ez nem egyszerű, de közelebb visz a megoldáshoz. Ha ezt tudjuk, akkor kezdjük el azt megfigyelni, hogy milyen érzést vált ki belőlünk és vajon miért? Sokszor ha ezzel megvagyunk, rájövünk arra is, hogy annyira nem is idegesítő a tevékenység… De persze ennél mehetünk tovább is. Szóval, ha tudjuk az okot, tudjuk az érzéseinket, akkor több lehetőség közül választhatunk, az alábbiakban 3 sarkos megoldást emelek ki. A lista persze végtelen és árnyalni is bőven lehet, a verziók mindig függenek attól, hogy kiről van szó, mennyire fontos a kolléga és mennyire fontos számunkra, hogy feloldjuk a feszültséget.

Nézzük a megoldási stratégiákat!

1. Csak gyorsan és hatékonyan

Van, amikor a legegyszerűbb út az őszinteség: egy nyugodt napon, akár kávézás közben, könnyed hangnemben elmondjuk a kollégának, hogy mi zavar benne. Ilyenkor a legfontosabb, hogy nem az a célunk, hogy megbántsuk, hogy megváltoztassuk, csupán az, hogy elmondjuk, hogy bennünk mi zajlik, amikor ő az adott, zavaró viselkedést csinálja. Ezért is fontos, hogy feltérképezzük előtte azt, hogy milyen érzések vannak bennünk amikor „zavar” bennünket. Mielőtt szólunk neki, azt is gondoljuk át, hogy valóban olyan tevékenységről van-e szó, amiről könnyedén le tud szokni és ez valóban olyan tevékenység-e, ami akadályozza ténylegesen a mi hatékony munkavégzésünket.

Pl.: ha gesztikulálva, hatalmas mozdulatok kíséretében beszél, az azért nem feltétlenül káros a közös munkavégzésre, csupán valami miatt belőlünk vált ki negatív érzést. De ha a kávéját 20 percig úgy kevergeti, hogy minden egyes kanyarnál a kanál a bögre falához koccan, azért bátran szólhatunk.

De hogyan is tegyük ezt?

Mindenképpen kíméletesen! Mielőtt bármit mondanánk, játszunk el a gondolattal, hogy mi ülünk az ő székében és mi halljuk ezt a kérést. Mit vált ki belőlünk? Mennyire lehet rossz? Tudnánk-e rajta változtatni? Hogyan reagálnánk erre? Ha ez megvan, és vállalható a reakció, akkor vágjunk bele! Azt ne felejtsük el, hogy a cél, hogy könnyebben tudjunk együtt dolgozni, nem pedig az, hogy konfliktust gerjesszünk!

2. Hosszabb munka, mélyebb hatás

A második megoldás felvázolása előtt visszakanyarodnék oda, hogy mennyire fontos az, hogy rájöjjünk, hogy a viselkedés milyen érzelmeket vált ki belőlünk. Ugyanis lehet, hogy pontosan azért zavar a másik ember viselkedése, mert „tud valamit”, amit mi nem.

Egy harsány, magabiztos kolléga olykor visszafogottságra sarkall minket. A magabiztossága megrémít vagy elgyengít és ezért lehet az, hogy folyton idegesít… Ilyenkor nem feltétlenül ő a hibás. Lehet, hogy nekünk kell változnunk.

Pl.: Ha zavar a másikban, hogy visszautasít feladatokat, akkor az is lehet, hogy a nemet mondással van problémánk. Ha zavar a másikban, hogy folyton késik, először azt nézzük meg, hogy ez befolyásolja-e a munkavégzését és azt is vizsgáljuk meg, hogy mi tudnánk-e késni.

Saját élményem a késős kolléga: folyton idegesített, hogy később jön be. De végülis a munkát nem hátráltatta, nem miatta volt csúszás. Én pedig rájöttem, hogy azért vagyok bent időben, mert nekem így komfortos, ettől érzem jól magam.

Ennél a verziónál tehát előtérbe kerül az önismeret is, ettől nehezebb, hosszabb verzió. Hosszútávon azonban ez nyitottabbá és toleránsabbá tesz minket. Ha pedig toleránsabbak vagyunk, akkor egyszerűen jobban éljük meg a munkás hétköznapokat is. Ennek az az előnye, hogy mivel saját magunkon dolgozunk, így az eredmény egyértelműen tőlünk függ.

3. Menni innen!

Általában nem az a megoldás, hogy nem oldunk meg konfliktust, de lehet az a helyzet, amikor a munkahelyi környezet már rombol bennünket. Ha túl vagyunk azon, hogy toleráljuk, ha már személyes szabadságunk csorbul és tényleg nyomást jelent a rossz légkör, akkor lehet segítséget kérni: felettestől, szakembertől, csoportvezetőtől.

Ha pedig ezek nem járható utak vagy nem vezettek sikerre, akkor bizony fel is lehet állni. Ez nem jelent feltétlenül kudarcot, hiszen persze nagyon fontos, hogy mi magunk változzunk, de ha olyan környezetben vagyunk, akik nem nyitnak a mi változtatásainkra, akkor bizony lehet, hogy nem vagyunk jó helyen.

A munkahelyváltás tehát nem megfutamodás, hanem egy lehetséges megoldás. A cél ugyanis az, hogy minden körülmények között a lehető legjobban érezzük magunkat. És ez a munkahelyre is igaz kell, hogy legyen!

Ennek egy finomabb verziója, ha mindenki marad a helyén, de a lehetőségekhez képest a lehető legjobban próbáljuk kerülni azt a kollégát, aki zavar bennünket. Ehhez is szükség van arra, hogy pontosan tudjuk, hogy mi zavar benne és miért, ha pedig biztosak vagyunk abban, hogy ő nem fog változni, de bennünket ez zavarni fog, hát kerüljük el. Pl. korábban volt egy olyan kollégám, aki csámcsogott és nyitott szájjal evett. Egyszerűen felidegesített, ha együtt ettünk, mert elment tőle az étvágyam. Én emiatt nem szóltam neki, egyszerűen úgy oldottam meg, hogy kerültem a közös ebédeléseket, ha pedig ez nem sikerült, akkor sosem ültem vele szembe. Ahogy a cikk elején is említettem, ez egy tipikus példa arra, amikor egyáltalán nem a munkájával, hozzáállásával, kvalitásával van baj, mégis falra tudunk mászni tőle…

Összegzés

Mielőtt azonban bármilyen drasztikus lépésre szánnánk el magunkat, a legfontosabb tényleg az, hogy megfejtsük: miért is zavar bennünket az adott viselkedés, emellett arra is választ találjunk, hogy ez valóban zavar bennünket vagy csak fáradtak vagyunk, idegesek, esetleg mi magunk reagálunk le rosszul dolgokat. Mielőtt tehát végleg feladnánk, kicsit játsszunk: figyeljük a másikat! Beszélgessünk, nyissunk irányába, hiszen lehet, hogy már így megértünk néhány rossz szokást, ami az évek során inkább vicces lesz, nem pedig idegesítő.