fbpx

Énidő és ami mögötte van

Rengeteget olvashatunk arról, hogy mennyire fontos az énidő. Van olyan ismerősöm, aki szerint már ez a fogalom egészen elcsépelt. Pedig egyáltalán nem az, sőt, az énidő fontosságát minden esetben csak erősíteni tudom. De miért is van annyi vita körülötte és vajon miért olyan nehéz megteremteni? Nézzük meg mi van mögötte! 

 Hogyan teremtsünk énidőt?

Az énidő minden olyan idő, amelyben olyan tevékenységet végzünk, ami elsősorban rólunk szól és feltölt, örömöt okoz. Véleményem szerint fontos, hogy hangsúlyozzuk azt a tényezőt, hogy rólunk szól és bennünket tölt. Ugyanis eddigi tapasztaltaim alapján a legnehezebb aspektus az, hogy az énidő megteremtéséhez első lépésként önmagunkat helyezzük előtérbe. Kevés az, hogy válasszunk valamilyen tevékenységet és dobjuk fel a környezetünket, mert az általában nem rólunk szól. Tehát kis túlzással élve legyünk önzők!

Ez az első pont, aminél saját magunkkal konfliktusba kerülhetünk. Legtöbben ugyanis úgy vélik, hogy az önzőség egy negatív tulajdonság, amelyet jó lenne elkerülni, megszüntetni magunk körül. Gyermekeinknek is gyakran tanítjuk, hogy: ne légy önző! De biztos, hogy ez fontos? Vannak ugyanis olyan szituációk – mint az énidő – amikor ha nem vagyunk önzők, akkor lényegében sosem tudjuk megteremteni magunknak. Tehát amikor énidőről van szó, akkor bizony legyél önző.

enido_02

 …mert szükséged van rá!

Valóban sokat hallani arról, hogy az énidő nagyon fontos. És ez nem azért van, mert a jelenséget túlmisztifikáljuk, hanem azért, mert szinte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy feltöltődjünk, megújuljunk, kitöröljük a negatív gondolatokat, kikapcsoljuk az agyunkat. Mellékhatása, hogy utána türelmesebbek, nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak leszünk. Főleg akkor, ha valóban jelen tudunk lenni.

enido_03

 Megérdemlem?

Ez nem kérdés! Az énidőt mindenki megérdemli, függetlenül attól, hogy dolgozik-e, van-e gyermeke. És az énidőt a nők és férfiak egyaránt megérdemlik. A kérdés mégis fontos, mert sokan hiába szánnak szabad időt önmagukra, közben azon aggódnak, hogy jár-e nekik vagy éppen lelkiismeret furdalást éreznek, hogy nem dolgoznak, rohannak ide-oda vagy nem a gyermekkel töltik az időt.

Ezért talán a legfontosabb az, hogy tudatosítsuk magunkban azt a tényt, hogy ez jár nekünk, szükségünk van rá és rengeteg olyan hozadéka van, ami segít nekünk abban, hogy a hétköznapokban meg tudjuk teremteni magunk körül a harmóniát. Nagyon fontos tehát, hogy az énidő kapcsán győzzük le magunkban a lelkiismeret furdalás érzését, hiszen addig biztosan nem tudjuk élvezni az időt, amelyet önmagunkra szeretnénk szánni.

 

enido_utolso

Mikor, mit, kivel?

Az énidőt bármivel eltöltheted és akár barátaiddal, barátnőiddel is lehetsz, ha éppen ahhoz van kedved. Lehet sport, színház, koncert, de az is énidő, ha meghallgatod otthon a kedvenc albumodat és csak a zenére koncentrálsz. És ha van egy klassz újságod vagy könyved és csendben, nyugalomban olvasni szeretnél, akkor az is kiváló választás. A kulcsa csak annyi, hogy rólad szóljon, neked okozzon örömöt. Vannak életszakaszok, amikor kimondottan nehéz akár heti egy órát is magunkra szánni, van amikor naponta is meg tudjuk ezt teremteni. Tehát vegyük figyelembe élethelyzetünket is, de ne legyünk fukarok magunkhoz. A 15-20 perc is több a semminél és kezdetnek nagyon is jó!


Warning: spl_autoload(): open_basedir restriction in effect. File(edd_payment.class.php) is not within the allowed path(s): (/nfsmnt/:/data/:/usr/share/php:/usr/bin/:/apachetmp:/tmp/:/var/tmp/:/dev/urandom:/usr/lib/x86_64-linux-gnu/ImageMagick-6.9.11/bin-q16/:/usr/local/bin/:/etc/ssl/certs/ca-certificates.crt:/usr/lib/php:/usr/php72/bin/) in /data/4/b/4b71f94f-6e60-4dfe-a0e5-648563d1e9fe/szokolibernadett.hu/web/wp-content/plugins/another-mailchimp-widget/another-mailchimp-widget.php on line 173