Pera a terasz korlátjának dőlve rágyújt egy cigarettára. Ez ma az első, pedig igen húzós nap áll mögötte. Megbújik a fügefa árnyékában, mogyoróbarna hajának tincseit az arcába fújja a könnyű, koraesti, tengeri szellő.
Tavaly múlt el ötvenöt, lassan tizenkét éve fogadja a róla elnevezett apartmanba a vendégeket. Ő takarít, ő szerez be mindent, ami a kényelemhez nélkülözhetetlen. Ő fogadja és búcsúztatja a vendégeket. Étterem tippeket ad, útvonal ötletei vannak, és aggódva kémleli az eget, ha a mediterrán napsütést néha felhők, vagy esetleg egy kisebb zápor zavarja meg. Őt cseppet sem zavarná, de tudja, hogy vendégek tökéletes időjárásra vágynak. Azt is pontosan tudja, hogy akik itt vannak, mind-mind az otthoni mókuskerékből kiszakadva töltődnek. Vannak itt Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból. Németek, svájciak, olykor olaszok vagy éppen szlovákok töltik meg a szobákat. Ezer kultúra, ezer szokás, egy közös: pihenésre, csendre, nyugalomra és napfényre vágynak. Ő pedig arra tette fel életének második szakaszát, hogy ebben segítse őket.
Ma is úgy érzi, mintha egy színház apró jelenetei elevendének meg előtte.
– Damir! – int a férjének, aki láthatóan nem a legbarátkozósabb fajta, de ha már Pera ennyire szereti ezt a hivatást, akkor pont úgy, ahogy közös életük kezdetén, most is támogatja mindenben. Ha kell, kerítést szerel, ha kell, akkor beszáll a takarításba. Ha kell, akkor beszerző körútra megy, vízvezetéket szerel, klímást hív, vagy éppen kipakolja a szárítóból a friss ágyneműt. Ha pedig „üresjárat” van, akkor motorcsónakjával elvonul egy turisták által kevésbé ismert szigethez, hogy ott csobbanjon az azúrkék tengerbe.
– Igen? – válaszolta.
Egy kívülálló mogorva válasznak gondolta volna, de Pera pontosan tudta, hogy a férje ilyen. Ebben semmi rossz szándék nem volt.
– Idehoznád a sufniból a gyorskötözőt? Most látom, hogy a parkoló árnyékoló, ott a sarokban leszakadt – mondja, és a zöld, sűrűn szőtt árnyékolóhálóra mutatott.
– Majd megcsinálom… – dörmögte Damir, előtte azonban ő is megáll a terasz korlátjánál. Rosszallón néz Perára, aki pontosan tudja, hogy ez annak szól, hogy megint rágyújtott. Már évekkel ezelőtt kétszer is leszokott, de egy-egy fárasztó nap végén nem tudott lemondani róla.
– Ez ma az első…
Damir erre nem válaszol, csak a parkolóban álló fekete Audira bök.
– Az a kocsi több, mint 100.000 Euro – dörmögi. – És az a szerencsétlen, mégis szakadt papucsban jár – mutat az egyik izmos, alig negyvenes vendégre, aki megjelenésében első látásra makulátlannak tűnik, nem csak az autója, hanem láthatóan a ruhái is egy vagyonba kerülnek.
Mindig bérel jet sky-t és motorkerékpárt. Vacsorázni Trogirba jár, mert csak ott találja meg azt a minőséget, ami számára majdnem kifogástalan. De a papucsa szakadt.
– Néztem én is – válaszolt Pera és kifújta az utolsó slukk füstjét is.
A szakadt papucs a legtöbb esetben azt jelentette, hogy bár a számla kifizetésével nem lesz gondjuk a vendégeknek, a szobában extra takarításra lesz szükség. A papucs állapota ugyanis hosszú éves megfigyelésük szerint erősen összefügg azzal, hogy mennyire igényesek környezetükre.
A fekete Audi mellett egy kopott, kék Volkswagen Caravelle állt, tetején keresztbe kötözött, megfakult kajakokkal. Cseh rendszám. A tolóajtó mögül még most, a koraesti órában is hallatszott a gyerekek visítása és a nejlonzacskók csörgése.
– Kilencen vannak a négyágyasban – jegyezte meg Damir, szemével még mindig a parkolót pásztázva.
– Csak hatan, Damir, ne túlozz. És a legkisebb még ingyen van – mosolyodott el Pera, miközben elnyomta a cigarettát az agyagcserépben. – De legalább este tíz előtt nem jönnek fel a strandról. Nem úgy, mint a hármas szoba.
Abban a pillanatban a ház modern, letisztult homlokzatán felsírt az egyik kompresszor. Nem a megszokott, lágy durrogással indult be, hanem feszülten, mintha egy fuldokló vett volna levegőt.
– Mondtam, hogy nyitott ajtónál járatja! – Damir hangja most már tényleg morcosan dereng fel a sötétedő teraszon. – Kívülről akarja hűteni a Földközi-tengert. Harminckét fok van odakint, bent meg tizennyolcra tette. Meg fog dögleni a külső egység.
– Ne morogj, menj inkább a gyorskötözőért – paskolja meg a férje vállát Pera, miközben magában azon somolyog, hogy ez a vendég egész évben arra spórol, hogy aztán itt fagyjon meg. Tekintete lassan átvándorol a strand felé vezető betonozott gyalogútra.
A színház épp most kezdődik. A felvonás címe: A naplemente előtti roham.
A betonúton feltűnik a kettes szoba lakója. Egy svájci harmincas szingli, neon narancssárga futócipőben, komoly okosórával a csuklóján. Úgy szedi a lábait a negyvenfokos aszfalton, mintha az élete múlna rajta. Arca rákvörös az erőfeszítéstől. Pera felsóhajt. Svájcban biztosan hűvösebb van a futáshoz, de itt, Dalmáciában ez felér egy öngyilkossági kísérlettel.
Mögötte harminc méter lemaradással, békés, tipegő léptekkel érkezik a hatos szoba: egy idős lengyel házaspár. Negyven éve házasok, Pera tudja, mert a bejelentkezésnél a bácsi büszkén mesélte. Természetesen nem horvátul, hanem lengyelül. Viszont annak ellenére, hogy a bácsi már nyolcvan is elmúlt, meglepő frissességgel kezel a Google fordítót. Így aztán nincs semmilyen nyelvi akadálya annak, hogy fél életüket megosszák szállásadóikkal. Aztán amikor megunják a mesélést, kezüket egymásba kulcsolva, szótlanul sétálta a partra, mintha az egész világ csak kettőjükből állna. Soha nem sietnek sehova, nem hajszolnak bakancslistát.
És ekkor, mintha a sors is megunta volna a békés idillt, a kompresszorok sírása hirtelen elnémul.
Nemcsak a hármas szobáé. Az összes.
A terasz feletti hangulatos, sárga fényű izzósor pislant egyet, majd kialszik. A házra nehéz, süket csend telepszik, amit csak a kabócák monoton ciripelése töri meg.
Damir a sufni ajtóból fordul vissza, kezében a zöld gyorskötözőkkel.
– Leoldott a főbiztosíték. Mondtam én! – indul meg a garázs melletti kapcsolószekrény felé, mint egy hadvezér, akinek végre igaza lett.
Pera nem mozdul. Tudja, mi következik. A modern technika csődje a tízszobás apartmanban felér egy világvégével.
Elsőként a négyes szoba erkélyajtaja vágódik ki. Egy húsz év körüli, budapesti fiú lép ki rajta, kezében egy okostelefonnal, amit úgy emelt a magasba, mintha az égből várná a megváltást.
– Perááá! No Wi-Fi! No internet! – kiabálja dühösen, mert éppen egy online meeting közepén van. Ráadásul nem igazán kötötte a munkáltatói orrára, hogy a home office idejére az országot is elhagyta. Csak reméli, hogy ha vissza tud kapcsolódni, újra az „elhomályosított háttér” beállítás jelenik meg.
– Egy pillanat türelmet kérek! – kiált vissza Pera a teraszról. Kezével napellenzőt formál szeme elé, és mosolyogva nyugtatja Patrikot, a magyar vendéget. – Damir intézi!
A következő pillanatban a szakadt papucsos Audis jelenik meg a folyosón, félmeztelenül, törölközővel a vállán.
– Mi van a klímával? Megsülök odabent! – kiabálja, mintha bármit is túl kellene harsognia. Pedig hála az áramszünetnek, teljes csend honol az épületben. Hangjában ott vanaz az ember, aki megszokta, hogy a pénzéért azonnali és hibátlan szolgáltatást kap.
A kék kisbuszos cseh család legkisebb gyereke a földszinten pont ebben a pillanatban ejti el a csokifagyiját, ami a fehér kerti bútoron landol. Természetesen keservesen rázendít a bömbölésre. Az anyuka közben idegesen kiabál a férjével, prágai tájszólásban. A feszültség másodpercek alatt izzik fel a mediterrán szürkületben. Mindenki kijön a barlangjából. A bezárt ajtók mögötti privát életek egyszerre mind a közös udvarra zúdulnak.
Pera mély levegőt vesz. Elmosolyodik, és kilép a teraszról. Megkezdi a „rendezést”.
– Patrick, hagyd a telefont, gyere le a konyhába, hoztam friss fügét, az anyukádnak meg töltöttem egy kis travaricát, ráfér! – intett a magyar fiúnak. – Gospodin! – fordult az Audis felé, és a hangjában olyan határozottság fedezhető fel, ami előtt a vezérigazgatók is fejet hajtanak. – Damir két perc alatt visszakapcsolja. Addig is vigyen fel egy kancsó jéghideg mentás limonádét a feleségének – teszi még hozzá, miközben átnyújtja a párás kancsót.
A cseh kisfiúhoz letérdel, zsebéből előhúzott egy darab papírzsebkendőt, letörlia fagyit, majd a kezébe nyom egy házi készítésű vajas kekszet. A gyerek elhallgat. A cseh anyuka válla megkönnyebbülten leereszkedik.
A garázs felől halk csattanás hallatszik. A ház újra életre kel. A fények felgyúlnak, a klímák lágyan zümmögni kezdenek, a Wi-Fi router apró zöld fényei újra villognak. A vendégek egy varázsütésre megnyugszanak, lassan visszahúzódnak a szobáikba. A krízis elmúlt. A darab véget ért.
Közben a nap lassan lebukik az apró öblöt szegélyező hegyek mögött. Csupán az öbölben lehorgonyzott vitorlások fényei tűnnek fel olykor, felhúzóköteleik ütemes csilingelése keveredik kabócák zenéjével. A tenger moraja felerősödik, elnyomva a klímaberendezések zaját.
Pera és Damir fáradtan lerogynak a terasz párnázott rattan kanapéjára, oda, ahonnan az egész öböl belátható. Damir két üveg hideg Karlovačko sört tart a kezében, az egyiket szótlanul Pera felé nyújtja.
– Ma beszéltem az ingatlanközvetítővel – szólal meg Damir halkan, miközben belekortyol a sörbe. – Azt mondta, a spliti bróker még mindig tartja az ajánlatot. Jó pénzt adnának az apartmanért. Megvehetnénk a kis házat a hegyen, olajfákkal. Nem kéne többet ágyneműt mosni. Nyugdíjba mehetnénk, Pera.
Pera nem válaszol azonnal. Feláll, leszed néhány száraz levelet a ház előtti bokorról. Nézi a tíz szoba sötétlő ablakait. A négyesben még ég egy kislámpa, Patrick valószínűleg még mindig a laptop előtt görnyed. A hatosban teljes a sötétség, a lengyel öregek már alszanak, egymás kezét fogva a hűvös lepedők között. Az Audis szobájából halk tévémoraj hallatszik.
Mindegyik szobában egy-egy emberi élet darabkája pihen. És mindegyiknek ő ad otthont erre a pár napra.
Pera visszalép a teraszra, újra leül Damir mellé. Közelebb húzódik hozzá, fejét hatalmas, sószagú vállára hajtja.
– Dehogy adjuk el, Damir – mondja halkan, és a hangja összefolyik a tenger zúgásával. – Mit csinálnánk a hegyen az olajfákkal? Ki nézné a papucsokat? Jövőre inkább megcsináltatjuk a hetes szoba erkélyét is. Kell oda egy új asztal.
Damir nem szól semmit, csak közelebb húzza magához a feleségét. A sötétben, a tíz szoba alatt megbúvó apartmanjuk teraszán, a színház igazgatói elégedetten zárják a napot.