fbpx

Storytelling – az elmélet

Storytelling, avagy a történetmesélés története

 A „storytelling”, vagyis a történetmesélés azóta van jelen a világban, amióta az emberek kommunikálnak egymással. Mégis ez is, mint sok hasonló más téma az amerikai üzleti életben lett egy megfogalmazott és körülírt „eszköz”. Talán Carmine Gallo azonos című könyve alapján jött divatba, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy lett tudatos jelenség. Amíg nem hívták így, vagy nem emelték ki jelentőségét, addig is nagyon érdekesnek találtam, amióta azonban divat lett, szinte lehetetlen elmenni mellette. Miért is van szükség erre az „eszközre”? Aktuális cikkemben erről írok Nektek.

Nos, a sorytelling egyáltalán nem véletlenül került a kommunikációs tippjeim közé. Ahogy a cikkeket felvezető oldalon is írtam, olyan témákat mutatok be, amelyeket kimondottan szeretek. Szerintem a storytelling az egyik legnagyobb kommunikációs lehetőség, felhasználási területe pedig végtelen. Jelen van a weboldal szövegek kialakításakor, egy-egy poszt megírásakor, blogbejegyzés készítésekor, új termék bevezetésekor. És persze egy trendi előadás sem nélkülözi az elemeit. Nézzük a felhasználási területeket!

Rólunk rovat
Amikor egy megbízóm éppen weboldalt készít vagy tervezi, hogy belép az online közösségi térbe, szükség van egy olyan leírásra, amelyben bemutatjuk. Általában a weboldalaknál tipikusan ez a „Rólunk” menüpont. Ez a menüpont akkor lesz igazán jól felépített és hasznos, akkor szolgálja az előre meghatározott kommunikációs célokat és akkor lehet igazán figyelemfelkeltő, ha a megíráskor a storytelling elemeket tudatosan használjuk.

Vagyis elsősorban akkor, ha a bemutatkozásnak van valamilyen íve. Ha már az első mondatokban fel tudjuk kelteni az olvasó figyelmét. Miért fontos ez? Mert van esély arra, hogy végigolvassa és ha szimpatizál vele, akkor a bizalomépítés első kövét már le is tettük. Egyébként ez egy hálás terület, mert bár cél ma már, hogy egy szöveg minél rövidebb legyen, mégis a „Rólunk” menüpontban van lehetőség egy teljes ív felépítésére. De a storytelling nem csak ilyenkor jön jól!

Egy új brand születik
A vállalati kommunikáció mellett a brandépítésben is használjuk a történetmesélést. Azon túl, hogy információt ad át, érzelmeket ébreszt. Ha pedig jó húrokat sikerül megpendíteni, akkor már a brand sztorijával is hódolókat/vásárlókat gyűjthetünk. Van sztorija az Adidasnak, a Nikenak, a Starbucksnak és még persze sorolhatnám. Ez mind-mind a storytelling témakörébe tartozik. És! Nincs vége a sornak.

Egy történet az értékesítésért
A tudatos brandépítés mellett a storytelling segíti az értékesítők munkáját is. Ha a terméknek vagy szolgáltatásnak, amelyet értékesíteniük kell, van egy klassz története, már könnyebben belopják magukat a vásárlóközönség szívébe. Mi a kulcs? Az érzelem. Ha a történet olyan, hogy a másik fél érzelmeire hat, már fél sikerről beszélünk. A siker másik felét pedig az adja, hogy a történet vagy a probléma, amelyre a termék válaszol, releváns-e a célcsoport számára.

Az előadások fő támogatója
És persze a történetmesélés a szakmai előadások esszenciális eleme lehet. Bizonyított tény, hogy a számok, adatok halmozása helyett egy jó történettel már be is loptuk magunkat a hallgatóság szívébe. Nem azt mondom ezzel, hogy nincs helye az alátámasztó adatoknak, de a történet kell, hogy az előadás magját adja, mert így tudjuk közönségünk figyelmét megnyerni és fenntartani.

Szóban vagy írásban?
Bármelyik kifejezést is használjuk – storytelling vagy történetmesélés – azt az érzést kelti bennünk, hogy ez csak szóban állja meg a helyét. Ez azonban nem így van. A fenti példák is bizonyítják, hogy írásbeli anyagoknál, bemutatkozóknál, figyelemfelkeltő kiajánlóknál is helye van ennek az eszköznek. A különbség a mondatok szerkesztésében és hosszában áll. Míg szóban inkább rövidebb, egyszerűbb mondatokat használunk, addig írásban lehet komplexebb a megfogalmazás. Bár ez utóbbinál is nagyon fontos, hogy tömörek, egyszerűek, jól érthetők legyünk. Ugyanis ha a hallgatóság vagy éppen olvasóközönség nem ért bennünket, elveszíti a fonalat, már semmi értelme nincs a történetmesélésnek.

Történet akár rólad!
Bár a Storytelling című könyv csupa világhírű vállalkozó nagyívű történetét meséli, ami egy picit nekem már demotiváló, de nem szabad, hogy az legyen. Hiszen története mindenkinek van, nekem is és Neked is. Van történetünk a gyerekkorunkból, a felnőtté válásunkról, a szüleinkkel való kapcsolatunkról, a párkapcsolatunkról, vagy éppen a karrierünkről. És bizony ezekre a történetekre akkor is szükséged lehet, ha nem éppen vállalkozó vagy.

Szükséged van egy klassz sztorira akkor, amikor új munkahelyet keresel és interjúra készülsz vagy önéletrajzot írsz. Szükséged lehet akkor, ha egy szakmai továbbképzésen be kell mutatkoznod. Szükséged lehet akkor is rá, ha az új párod családjával kell megismerkedned vagy egy nagy családi összejövetelre vagy hivatalos. Kellhet akkor is, ha pedagógus vagy és fiatalok figyelmét kell megragadnod és bármikor, ha közönség elé kell állnod a szakmáddal kapcsolatban. Ráadásul ez a közönség a munkatársaidból is állhat. Ha pedig vállalkozó vagy, vagy értékesítő, akkor nap, mint nap kerülsz olyan helyzetbe, hogy magadról vagy termékedről kell röviden, gyorsan beszélned. Legyenek sztorijaid ezekre az esetekre. Írd meg a saját történetedet!

És ez egy tényleg fantasztikus téma – szerintem, így nem is értem a végére. Következő cikkemben arról írok, hogy egy jó történethez milyen trükkök, milyen elemek kellenek.

Forrás: Carmine Gallo: Storytelling – A történetmesélés ereje (HVG Könyvek, 2016.)

Ez kell az asszertivitáshoz!

Ahogy a korábbi cikkemben ígértem, az asszertivitás elméletén túl bemutatok néhány példát is arra vonatkozóan, hogy miként tudjuk ezt a kommunikációs stílust beépíteni hétköznapjainkba. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az asszertív kommunikáció tanulható, gyakorolható, de egy-két nap alatt nem érünk el nagy változást. Idő kell hozzá, hogy beépüljön az elménkbe és idővel teljesen természetessé váljon a használata. Tehát mindenképpen legyünk magunkkal türelmesek, lépésről lépésre haladjunk.

Az asszertivitás nagyon nagy témakör, sok eleme van, így most a teljesség igénye nélkül mutatok be párat, amelyet el tudsz sajátítani. Sőt, az is lehet, hogy már használod, csak egyelőre nem tudatosan.

Az első lépések

Első lépésként kezdd el figyelni magad! Gondold végig egy napodat, hogy milyen párbeszédekben, milyen interakciókban vettél részt! A kiválasztott napon:
 – kommunikáltál valakivel agresszívan?
 – voltál olyan helyzetben, hogy nemet kellett volna mondanod, de nem tetted?
 – voltál türelmetlen?
 – voltál passzív? (Legszívesebben mondtál volna valamit, de inkább hallgattál?)
 – esetleg kiabáltál? (Ami pillanatnyilag jól esett, de később inkább kellemetlenül érezted magad miatta?)

Mindezeket írd össze egy papírra! Ha úgy érzed, akár egy egész hetet is vizsgálhatsz, ha pedig tényleg van időd ezzel foglalkozni, akkor minden kérdésre keress magadban egy valós szituációt!

Miért fontos ez a lépés?
Mielőtt belevágsz az asszertív kommunikáció elsajátításába, ismerd meg magad! Figyeld meg, hogy hogyan kommunikálsz! Használsz agresszív, esetleg passzív stílust? Előfordul, hogy elveszíted a fejed és nem tudod megfogalmazni az érzéseidet? Gondold végig, mert ezek a válaszok fognak neked abban segíteni, hogy megfigyeld milyen irányba szeretnél változni, felismerd, hogy mikor nem vagy asszertív.

Sokszor előfordul, hogy asszertíven viselkedünk egy szituációban, de nem is vagyunk ennek tudatában. Itt az ideje, hogy tudatosítsd magadban!

 Figyeld meg az érzéseidet!

Az asszertív kommunikáció egyik esszenciális eleme, hogy értékítéletek helyett saját érzéseinket fogalmazzuk meg. Bár ez így elsőre egészen egyszerűen hangzik, mégis nagyon sokszor nem is tudjuk pontosan, hogy miért vagyunk dühösek egy adott szituációban. Mielőtt asszertíven tudnánk reagálni, ezt fel kell ismernünk saját magunkban.

Írok erre egy példát: amikor a férj túlóra után hazaér, akkor előfordul, hogy a párja nem azzal fogadja, hogy milyen jó, hogy végre itthon vagy, már nagyon vártalak. Helyette sokszor az hangzik el, hogy “végre eszedbe jutott, hogy akár haza is jöhetnél”. Mi történik valójában? A feleség:
 – szomorú, mert sokat van egyedül, több időt szeretne a férjével tölteni, vagy
 – dühös, mert arra számított, hogy időben hazaér és még szabad lesz az estéjük, vagy
 – csalódott mert el fognak késni emiatt valahonnan.

Tehát érzések jelennek meg benne, de nem az érzéseit, a valódi problémáját fogalmazza meg, hanem inkább értékítéletet mond a másikra vonatkozóan.

Asszertív reakciók: Úgy látom, hogy sokat dolgozol. Csalódott vagyok, hogy nem értél haza időben. Vártalak. Örülnék, ha a jövőben ezen tudnál változtatni. Fontos lenne számomra, hogy több időt töltsünk együtt.

Hasonló példa, hogy hazaért az édesanya a munkából, üres a hűtő. Dühös, mert arra számított, hogy valaki bevásárol. Ilyenkor mit kezdhet a dühével? Végiggondolhatja, hogy egyáltalán egyeztetett-e a családdal arról, hogy ki intézi el a bevásárlást. Ha igen, akkor mielőtt dühét kifejezi, rákérdezhet arra, hogy aki bevállalta vajon milyen okból kifolyólag nem tette. Lehet, hogy van oka. Ha pedig csak a feledékenység miatt történt, akkor is finomítani lehet a helyzetet egy asszertív kérdéssel.

Nem asszertív verzió: Senki sem tud boltba menni? Ezt is nekem kell intézni?
Asszertív verzió: Ki vállalta a bevásárlást? Mi volt az oka, hogy nem sikerült elintézni? Mikor tudod pótolni?

Mindez csak akkor tud megvalósulni, ha a saját érzéseinkkel tisztában vagyunk, képesek vagyunk arra, hogy kordában is tartsuk azokat. Értékítélet helyett rákérdezhetünk az okokra, megkérdezhetjük, hogy mi van a másikban, miért cselekedett éppen úgy. Elképzelhető, hogy vannak valódi okok, így a másik fél lehetőséget kap arra, hogy reagáljon. Támadás helyett tehát kifejezem érzéseimet és helyet adok válaszának.

 Értő figyelem

Ha már érintettük azt, hogy helyet adunk a másik fél válaszának, akkor itt az ideje, hogy az értő figyelemről is essen néhány szó. Mit is jelent ez? Tulajdonképpen azt, hogy úgy hallgatjuk meg a másikat, hogy közben tényleg figyelünk. Nem azon gondolkodunk, hogy mi hogyan cselekedtünk volna, nem azon agyalunk, hogy mielőbb hagyja abba, mert sietnünk kell, hanem egyszerűen meghalljuk amit mond. Az értő figyelemmel nem párosul az, hogy egyben tanácsot is kell adnunk. Amikor meghallgatunk valakit, nem az a dolgunk, hogy az elmondottakat azonnal lereagáljuk, saját nézőpontunk alapján megoldjuk. Annyi a feladat, hogy meghallgassuk. Ha pedig tényleg valamit szeretnénk segíteni, akkor nagyon fontos, hogy kérdezzünk! Szükséged van segítségre? Meg tudod oldani? Miben tudlak támogatni? Vagy csak megjegyezzük, hogy ha szükséges, számíthat ránk.

Az asszertivitás magában foglalja a támogató kommunikációt. Ha valakire időt szánunk és meghallgatjuk, azzal segítjük, támogatjuk. Ha pedig még azt is megkérdezzük, hogy hogyan tudunk segíteni vagy szükséges-e, hogy segítsünk, akkor adunk valódi támogatást.

 “Én” közlések

Ahogy az érzelmek megfogalmazásánál már előkerült, asszertív kommunikációban fontos, hogy elsősorban saját magunkról és saját igényeinkről beszéljünk. Ezt nevezzük “én” közlésnek. Ezzel a trükkel nagyszerűen elkerülhetjük azt, hogy a másik félről mondjunk értékítéletet vagy esetleg kéretlen véleményt, ami egyértelműen konfliktushoz vezethet.

Ha azt mondom a másiknak, hogy hagyjál békén, akkor azt mondom meg, hogy ő mit csináljon. Ha viszont azt mondom, hogy most szeretnék egyedül lenni, akkor azt fogalmazom meg, hogy mire van szükségem. Ha azt kérdezem, hogy “hogyan lehetsz ilyen önző?”, abban megint van értékítélet. Ha viszont azt mondom helyette, hogy “kérlek hallgass meg engem is”, akkor “én” közlést használok és nem a másikról alkotok véleményt.

Persze még számos példa felhozható, érdemes Neked is összeírnod olyan helyzeteket, amelyek ehhez hasonlítanak és most már tudod, hogy nem kezelted asszertíven. Egyáltalán nem baj, hiszen ha le tudod írni, akkor már felismerted, hogy min kell változtatni. Ha pedig azt is mellé tudod írni, hogy hogyan lehet asszertív igénnyé formálni a mondatot, akkor már gyakoroltál is.

 Használd és gyakorold!

Tényleg igaz, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Az asszertivitást rengeteget kell gyakorolni, hogy rutinná váljon. Akkor leszel igazán jó benne, hogy ha képes vagy saját igényeidet felismerni, érzéseidet megfogalmazni és a másik fél igényeit is figyelembe venni. Ezek nem könnyű lépések, mert összefüggnek azzal, hogy mennyire ismerjük saját magunkat. Azonban tanulható, gyakorolható, fejleszthető.

Ha szeretnél róla többet tudni, olvasni, ezeket a könyveket ajánlom figyelmedbe:

 – Dr. Marshall B. Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak – Erőszakmentes kommunikáció (Agykontroll Kft. 2001.)
 – Rambala Éva: Az erőszakmentes kommunikáció alapjai (Kulcslyuk Kiadó – 2012.)
 – Serena Rust: Erőszakmentes kommunikáció – Amikor a zsiráf a sakállal táncol (Biogeneric Kft. 2020.)
 – Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1.-2. (Pintér Tamás, 2020.)

 

Az asszertivitás

Az asszertivitás az egyik legnépszerűbb téma, amikor kommunikációs tréninget kérnek tőlem. Legyen a csapat asszertív, tanítsam meg nekik, hogyan tudnak egymással asszertíven kommunikálni és egyúttal legyen vége a konfliktusoknak. Egyetértek azzal, hogy aki asszertíven kommunikál valóban csökkentheti a konfliktusai számát, kisebb eséllyel bánt meg másokat és határozottan jobban érzi magát a bőrében. A gond ott van, hogy az asszertivitás határozottan tanulható, azonban nem feltétlenül 2-3 nap alatt. Ha az elmélet át is adható, azért a változáshoz kell idő. Ebben a cikkben arról írok, hogy mi is az az asszertivitás és miért fontos a hétköznapokban. Azonban a téma nagyon összetett, így a gyakorlati kérdésekre későbbi cikkekben térek vissza.

 

Az asszertív viselkedés

Az asszertivitás a kommunikációs stílusban jelenik meg. Amikor valakinek a kommunikációs stílusát vizsgáljuk, akkor az lehet passzív, agresszív, vagy asszertív. Passzív viselkedés esetén az egyén jogai gyakran sérülnek, akár mások ki is használhatják. Az ilyen emberek szorongók, bizonytalanok, kerülik a kapcsolatokat, mások gyakran lekezelik őket. A passzív viselkedés következménye lehet az önbecsülés romlása és a mások felé irányuló gyakori harag. Általában a mondataikban szerepel, hogy “nagyon sajnálom”, “nem lehetne-e”, “esetleg”, “talán”. Az agresszív viselkedés ennek teljesen az ellentettje, az agresszív egyén azt akarja, hogy elképzelése, érdeke mindenek felett álljon, akarata minden körülmények között érvényesüljön. Mások jogait egyáltalán nem tartja tiszteletben, sokszor céljait mások kárára éri el. Ennek ellenére gyakran van lelkiismeret-furdalása és sokszor úgy érzi, hogy nem értik meg. Ez kapcsolatai romlásához is vezethet. Ő ezeket a fordulatokat használja: “ne viccelj már…”, “nem megmondtam…”, “képtelen vagy megérteni…”, “azonnal csináld meg”. 

 

Mindezekkel ellentétben az asszertíven viselkedő ember fő célja, hogy partneri kommunikációt alakítson ki a másik féllel, egyenes, nyílt legyen és önmaga mellett a másik embert is tiszteli. Egyértelműen, világosan fogalmaz és ami talán a legfontosabb, hogy nem ítélkezik. Az asszertivitás a verbális és nem verbális kommunikációban is megjelenik. Arról ismerhető fel, hogy a szavak és a testbeszéd összhangban vannak, nyitott gesztusokat, magabiztosságot tapasztalunk. De mi kell ahhoz, hogy valakinek a stílusa asszertív legyen? Erről egy későbbi cikkben írok részletesen, egyelőre térjünk vissza az általános jegyekhez!

 

Asszertív jogok és kötelezettségek

Amikor asszertíven szeretnénk viselkedni, akkor nem csak jogaink, hanem kötelezettségeink is vannak. Erre írok néhány példát. Asszertív jog, hogy tisztelettel bánjanak veled, meghallgassanak és komolyan vegyenek. Ugyanakkor asszertív kötelességed, hogy ugyan így bánj a hozzád fordulókkal. Vagy jogod van arra, hogy döntésed logikátlan legyen, de másoknak ugyan így joguk van rá és nincs jogod saját logikádat számon kérni rajtuk. Jogod van arra, hogy magatartásodat ne magyarázd mások előtt, ha ez nem érint közös érdeket vagy megegyezést, ugyanakkor ez igaz másokra is. Az egyensúly tehát végtelenül fontos ahhoz, hogy az asszertivitás helyesen érvényesüljön.

 

Határmezsgye asszertív és agresszív között

Néha azt tapasztalom, hogy valószínűleg nem szándékosan, de az asszertivitás képes arra, hogy agresszív stílusjegyeket hordozzon magán. Ez olyankor fordul elő, amikor egy picit félreértelmezve szeretnénk használni. Asszertivitásnál ugyanis természetesen nagyon fontos, hogy a saját érzéseimet, igényeimet felszínre juttassam, de néha ott találkozom elcsúszással, ha az egyén ezt mindenképpen így akarja csinálni. Ilyenkor nagyon jó kapaszkodót ad az, ha eszünkbe jut, hogy a cél, hogy mindkét fél nyertes legyen, nem pedig az, hogy minden körülmények között a saját akaratomat ráerőltessem a másikra. Ha erről nem feledkezünk meg, akkor viszonylag kevés csapdával találkozhatunk.

 

Az asszertív kommunikáció megvalósításhoz szükséges lépések

Nos, ahogy korábban is írtam, egyetlen cikk nem elegendő ahhoz, hogy az asszertivitás témakörét teljesen körbejárjuk. Nem elegendő ismerni a fogalmát, tudni az asszertív jogokról és kötelességekről, vannak még bőven gyakorlatok, amelyeket el kell sajátítanunk ahhoz, hogy valóban elmondhassuk magunkról, hogy tudunk asszertíven kommunikálni. Ezért is írtam az elején, hogy a változás nem valósul meg 2-3 nap alatt. Bár eltérő, hogy kinek mennyi időre van szüksége, azért biztosan szükség van hónapokra ahhoz, hogy ezek a mozzanatok tényleg beépüljenek a hétköznapokba. De melyek ezek a mozzanatok, lépések? Erről a következő cikkemben írok, melynek címe: Ez kell az asszertivitáshoz!

 

Felhasznált irodalom: Pintér Tamás, Az asszertivitás világa 2.

 

4_idoorientacio
6_ezkellasszertivitas

Az időorientáció szerepe

“Az idő beszél. Beszéde világosabb a szavaknál. Az üzenet, amit közvetít, hangos és tiszta”. Ezt Edward Hall kultúrantropológus írta, és mikor ezt az idézetet olvastam, akkor döntöttem el, hogy egy kicsit más szemszögből is megvizsgálom az idő és az időmenedzsment kérdéskörét, mert az időre így én még soha nem gondoltam. Így találtam rá az időorientáció kérdéskörére.

 

kavescsesze_piheno_01

Egy picit távolabbról…

Az időorientáció fontos szereppel bír, ha a kulturális különbségeket vizsgáljuk. Vannak nemzetek, amelyek múltból táplálkoznak, vannak, amelyek elsősorban jelenközpontúak és vannak olyanok is, ahol a jövő kapja a legnagyobb fókuszt. Ha általánosságban nézzük, akkor pl. Dél-Afrika államai inkább múlt orientációjúak, míg az USA inkább jövő orientációjú. Természetesen ezek a kategóriák nem teljesen tisztán vannak jelen, mindig van kivétel és mindig van átmenet. Amit én továbbgondoltam, hogy a leírások nem csak nemzetekre, hanem akár nemzeten belül az egyénekre is értelmezhető. És innentől kezdve egy nagyon klassz önismereti támpont lehet számunkra.

Gondoljuk csak végig! Van olyan ismerősünk, aki folyton a múltban él? Hagyományokra támaszkodik és szereti a megszokott dolgokat? És van olyan is, akitől megőrülünk, mert mindig újabb és újabb ötletekkel lehetőségekkel jön elő? Biztosan van. Egyiknél a múlt orientáció, míg másiknál a jövő orientáció hangsúlyos.

 

 Az időorientáció a mindennapokban

Miért is írok erről? Szerintem nagyon jó alapot ad ahhoz, hogy saját magunkról egy újabb aspektusban gondolkozzunk. Emellett konfliktusok megértését, sőt, adott esetben elkerülését is segítheti, ha ezen koncepció mentén gondolunk végig egy-egy viselkedést vagy döntést. (Hangsúlyozom, hogy az eredeti elmélet interkulturális viszonyban vizsgálódik, saját gondolataim alapján bontottam le egyéni szintre.)

Nézzük meg először a múltorientációra vonatkozó jellegzetességeket! Akire ez jellemző, az a változást nem tekinti fontosnak. Az ősök, az idősebbek tisztelete, a hagyományokhoz és ezáltal az állandósághoz való ragaszkodás jellemzi. Nehezen nyit a változásra, az állandóság nagy biztonságot jelent számára.

A jelenorientáció esetében az figyelhető meg, hogy az egyén fontosnak tartja a jól működő személyes kapcsolatokat. Fesztelenül tud viselkedni és képes arra, hogy lassabb ritmusban éljen. A spontán cselekvés az ő terepe, nem kedveli a jövőcentrikus szemléletben uralkodó szabályozottságot, strukturált szemléletet. Napjaikat nem szeretik előre egyeztetett menetrendhez igazítani, a jelen pillanatai fontosak számukra. Érdekes, hogy ez a szemlélet a régi időkre nyúlik vissza, amikor a jövő bizonytalan és ismeretlen volt.

Manapság, amikor szintén gyakori a kiszámíthatatlanság, ez a fajta szemléletmód segít abban, hogy a stresszt minimalizáljuk. Meglátásom szerint a COVID időszakot egy jelenorientált személyiség bizonyára jobban tolerálta.

Aki a jövőre fókuszál, azt a kockázatvállalás és az optimizmus is jellemzi. Jól tűri a bizonytalanságot, szereti a változást. Gyorsan hoz döntéseket, a fiatalos lendületet kedveli. A múlt nem kap olyan nagy figyelmet.

 

 Te melyik csoportba sorolnád magad?

Érdemes átgondolni, hogy mi magunkat melyik csoportba sorolnánk leginkább. Azért írom, hogy leginkább, mert nagyon kevesen vannak, akik csak az egyik vagy csak a másik csoportba tartoznak. Sok minden függ a családi mintától, személyiségünktől, de akár attól is, hogy milyen kontextusban (munkahely, magánélet) vizsgáljuk a kérdést. Tehát a 3 mezőnek mindig van metszéspontja és persze amit mindig ki szoktam hangsúlyozni ilyen esetben, mindegyik csoporthoz való tartozásnak megvannak az előnyei és nehézségei. Tehát nincs “rossz” kategória. Bizonyos szituációkban előnyt, míg bizonyos szituációkban hátrányt tapasztalhatunk időorientációs hozzáállásunkból fakadóan. Azonban mindenképpen támpontot ad, ha tudjuk, hogy melyek a jellegzetes vonásaink, hogyan reagálunk egy-egy szituációban. És persze a másik iránti empátia kialakításában is segít, hogy ha megértjük, hogy valójában miért cselekszik úgy egy adott szituációban.

 

Forrás: Interkulturális és nemzetközi kommunikáció a globalizálódó világban – Szerkesztette Róka Jolán és Sandra Hochel – Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Budapest, 2009.

 

a_csend
5_asszertivitas

A csend

A csend témakörével óta szeretnék egy picit részletesebben foglalkozni. A csendnek ugyanis nagyon nagy szerepe van a kommunikációban. Néha elvesz, néha hozzátesz, néha pedig kommunikációs zajt vagy rést eredményezhet.

Miért nem mondasz semmit? Miért nem hívott? Nem kaptál még választ az e-mailre? Ez mind-mind összefüggésbe hozható a csenddel, ami bizony nagyon sokszor komoly üzenetet rejt magában. Ha interkulturális viszonylatban vizsgáljuk a kérdést, akkor számos kutatást találunk arra vonatkozóan, hogy az egyes nemzeteknél milyen szerep jut a csendnek. Van, ahol a hallgatás a beleegyezés jele. Van, ahol épp ellenkezőleg, az egyet nem értést szimbolizálja. De függ a csendhasználat a beszélő személyiségétől, hozzáállásától és témában való jártasságától is.

 Te szereted a csendet?

 

Egy új közösségben gyakran előfordul, hogy csend áll be. A közbeszéd, elég szemléletesen azt használja, hogy “kínos csend”. Ez a csend azonban valóban kínos? Én sokáig azt gondoltam, hogy igen. Úgyhogy mindent megtettem azért, hogy ne legyen csend, olykor ez már gondot is okozott, mert a beszélgetés is kínossá vált. Idővel tanultam meg, hogy a “kínos csend” hossza mindenkinél más és más, ráadásul nem is mindenki gondolja annak. Ma pedig már tudom, hogy a csend nem feltétlenül rossz, így ha nincs mondanivalóm, nem feltétlenül kell szöveggel kitöltenem a csendet.

 

Egy tipp…

Érdemes figyelni beszélgetőpartnerünket, mert akkor a csend mértékét az ő igényeihez is hozzá tudjuk igazítani. Szavunkba vág? Akkor szereti megosztani saját gondolatait. Végighallgat bennünket? Akkor lehet, hogy figyel a válaszra. Végighallgat de nem reagál? Akkor lehet, hogy nem érdekli a téma vagy nem szívesen nyilvánul meg. És az is lehet, hogy nem ért egyet.

Csend a levelezésben

Ahogy a beszédben, úgy a levelezésben is többféle reakcióra utalhat a csend: nem kapta meg, nem érdekli, egyetért vele, egyáltalán nem ért egyet vele, csak nincs kedve/ideje/lehetősége vitatkozni. Hogy miért fontos ez? Mert ha nem reagálunk egy e-mailre, akkor a küldőben ezek mind-mind felmerülhetnek. Ha azonban elkerüljük a csendet és csak egy rövid visszajelzést adunk, már zavartalan a kommunikáció. Hiszen a másik fél reakciót kapott tőlünk, látja, hogy tudatában vagyunk annak, hogy az üzenet nekünk szól. Ennek lényegéről az 1# cikkemben írtam részletesebben “Ha nem valósul meg” cím alatt.

A csend akkor is lehet segítőtársunk, hogy ha hivatalos vagy üzleti levélre kell válaszolnunk. Mire gondolok? Nem arra, hogy egyáltalán ne adjunk választ, hanem arra, amit egy nagyon kedves régi kollégámtól tanultam meg: csak arra válaszolj, amit kérdeztek.

Hogy ez miért fontos? Több oka is lehet:
 – az olvasót nem terheled plusz infókkal, biztosan célba ért az üzeneted,
 – nem hagy teret félreértésnek,
 – nem generálsz új feladatot akár neki, akár magadnak,
 – és ha túl sokat írsz, akár újabb kérdéseket vethetsz fel…

Szóval munkahelyi kontextusban a csend a barátod is lehet, segít abban, hogy ne hívd fel magadra a figyelmet. Persze, ha komoly motivációid és céljaid vannak, akkor csak csínján bánj ezzel az eszközzel.

A csend szóban és írásban is fontos szereplő, ne feledkezz meg róla, mert színesebbé, tökéletesebbé teheti kommunikációdat!

1_kommunikacio_ereje
2_kulturalis

Kulturális sokk

A kulturális sokk azokat érinti, akik idegen országban akarnak boldogulni, hosszabb távon élni. Hogy jön ez a kommunikációs tippekhez? Úgy, hogy előfordulhat, hogy külföldről érkező személlyel kell kapcsolatba kerülnöd, együtt dolgoznod és ha félreértés, nehézség adódik köztetek, akkor bizony annak ez is lehet az oka. Illetve ez a tartalom akkor is hasznos lehet számodra, hogy ha tervezed, hogy hosszabb időre külföldre mész. Ugyanis szakértők szerint ettől a jelenségtől nem nagyon tudunk megmenekülni. Azonban van néhány trükk, amivel gyorsabban átvészelhető.
Mi az a kulturális sokk?

A kulturális sokk lényegében egy tanulási folyamat, az ismeretlen kultúrával való találkozásból adódó stressz, szorongás. Kalervo Oberg antropológus definíciója szerint azoknak a hatásoknak a leírása, amelyek az idegen kultúrába történő belépéssel járó feszültségből és szorongásból erednek. Egyfajta zavarodottság, talajvesztettség érzése érvényesül, amely akár hatalomvesztés élményéhez is kapcsolódhat, hiszen az új környezetben az ismert kulturális normák már nem érvényesek.

A kulturális sokknak négy fő szakasza van. 

  1. Turista- vagy nászutas szakasz: ekkor az újdonság, az örömteli izgatottság uralkodik, a szokatlan, új környezet felfedezése örömmel tölti el az egyént.
  2. Kulturális sokk: amikor a mézeshetek véget érnek, szembesül az egyén azzal a ténnyel, hogy egy másik kultúrában kell boldogulnia. Ilyenkor minden egészen apró kudarcot katasztrófaként él meg. Stresszt és frusztrációt tapasztal saját magán.
  3. Igazodási fázis: az egyén ráébred arra, hogy problémái a saját és a befogadó kultúra különbségeiből erednek. Ettől kezdve törekszik a különbségek megértésére.
  4. Alkalmazkodás szakasza: akkor mondható el, amikor az egyén a problémamegoldás és konfliktuskezelés új eszközeivel lép be az új kultúrába és egyre több siker éri.

Hogyan lehet felgyorsítani?

Amikor új országba érkezünk és valóban azt tervezzük, hogy hosszabb távon maradnánk, akkor a kulturális sokkot a legnagyobb valószínűség szerint át fogjuk élni. Azonban ha felkészülünk rá, ismerjük a szintjeit, akkor megértjük saját viselkedésünket, saját érzéseinket, ami segít a továbblépésben. A folyamatot azonban felgyorsíthatja, hogy ha előre megismerjük az adott ország nyelvét, kultúráját, akár még a történetét is. Ha nyitottak vagyunk, elfogadók és törekszünk arra, hogy minél több barátságot, kezdetben ismertséget kössünk. Általában minél nagyobb a különbség a hazai és a befogadó kultúra között, annál lassabban és annál nehezebben vészeljük át.

Miért fontos felismerni?

Mi magunk élhetjük át, de ha multinacionális közegben dolgozunk, előfordul, hogy éppen olyan partnerrel kell együttműködnünk, aki ebben van. Ha ismerjük a jelenséget, elfogadóbbá tehet bennünket. Segíthet a viselkedés megértésében és talán egy esetleges konfliktus is elkerülhetővé vagy éppen megérthetővé válik. Ráadásul akár támogathatjuk is azt, akinél éppen valamelyik fázist felismerjük: türelmesebbek, nyitottabbak lehetünk vele szembe, hogy kultúránkat jobban megismerhesse, kevésbé érezze idegennek. Ha pedig saját magunk vagyunk benne, akkor a folyamat ismerete segít abban, hogy türelmesen és kellőképpen felkészülten kezeljük.

Mi a kulcsa?

Itt a legfontosabb, hogy legyünk türelmesek akár saját magunkkal szemben, akár azzal szemben, akinél a kulturális sokk tüneteit fedezzük fel. Ez egy folyamat, amely egyénenként más-más ütemben zajlik le. Minél inkább toleránsabbak vagyunk, annál jobban tudunk haladni a tanulással. Ez is egy komoly változás, így annak minden sajátosságát át kell élni. Komfortzónából való kilépést jelent, de természetesen ha normál módon zajlik le, akkor ellenállóbbá, nyitottabbá és befogadóbbá tesz bennünket. Ha pedig azt tapasztaljuk, hogy nem haladunk, túl lassú a folyamat, akár szakember segítségét is kérhetjük.

Folytatásban: A csend

Forrás: Interkulturális és nemzetközi kommunikáció a globalizálódó világban – Szerkesztette Róka Jolán és Sandra Hochel – Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Budapest, 2009.

1_kommunikacio_ereje
3_csend

Warning: spl_autoload(): open_basedir restriction in effect. File(edd_payment.class.php) is not within the allowed path(s): (/nfsmnt/:/data/:/usr/share/php:/usr/bin/:/apachetmp:/tmp/:/var/tmp/:/dev/urandom:/usr/lib/x86_64-linux-gnu/ImageMagick-6.9.11/bin-q16/:/usr/local/bin/:/etc/ssl/certs/ca-certificates.crt:/usr/lib/php:/usr/php72/bin/) in /data/4/b/4b71f94f-6e60-4dfe-a0e5-648563d1e9fe/szokolibernadett.hu/web/wp-content/plugins/another-mailchimp-widget/another-mailchimp-widget.php on line 173