Segíthetek? – elfogadjuk vagy szégyelljük?

Ma már szerencsére nem tabu a téma, hogy nőként olykor nehezített pályán kell boldogulnunk. A minap egy kedves ismerősöm a Zewa videóját osztotta meg, ami hatalmas nagy hatással volt rám. Te már láttad? Itt a linkje! Igen, vannak benne megdöbbentő mondatok, már rögtön az elején: “Nálunk senki sem szeret mosogatni, mert az kicsit uncsi is. Ezért Anya szokott mosogatni.”

 

Nos tehát, ha senki sem szereti, ha uncsi vagy fárasztó, az jó lesz Anyának. Még a legnagyobb egyensúlyra törekvő családoknál is megfigyelhető, hogy a nő a családban többet vállal, többet dolgozik és többet foglalkozik a háztartással. Mindezt generációk óta hozzuk magunkkal, bizonyos teendőket természetesnek, magától értetődőnek veszünk. Még én is, pedig mi aztán tényleg tudatosan és egymással törődve osztjuk meg az otthoni teendőket.

Azt gondoljuk, hogy vannak feladatok, amelyek kimondottan hozzánk tartoznak. De ha jobban belegondolunk, semmilyen értelmes érvvel nem tudjuk magyarázni, hiszen minden feladatot nő és férfi egyaránt el tud látni (igen, a szülésen és a szoptatáson kívül – de ne vesszünk el a részletekben). Viszont egy másik gond az, hogy ha a munkahelyünkön klasszul is boldogulunk vele, valahogy otthon nehezebben megy – az üzleties szóval élve – delegálás. Pedig az egy nagyszerű dolog és bizony sokszor az is élvezi, aki feladatot kap!

Hogy miért is?

Gyakori jelenség, hogy nem szívesen kérünk segítséget. A segítség kérésnek van egy olyan aspektusa, hogy gyengék vagyunk, ezért támogatásra szorulunk. És persze a legtöbb nő egyáltalán nem akar gyenge lenni. Azt tanuljuk, hogy mindent bírunk, mindennel boldogulunk. Azt is hozzuk magunkkal, hogy a családot kell összetartanunk, fészket kell biztosítunk, és emellett nem árt a karrier, a siker, a jó kereset és legalább 2-3 gyerek.

Egyik “kedvenc” képem Dina Goldstein alkotása, aki azt a kérdést feszegeti híres sorozatában, hogy rendben van, hogy jön a herceg fehér lovon, de mi van utána???

Forrás: Dina Goldstein

Ez egy hatalmas teher. És ezek a mondatok azt is sugallják, hogy sokan meg tudják csinálni, neked is sikerülni fog. De kell, hogy sikerüljön? Egyáltalán nem. Sőt, ha úgy érezzük, hogy nem megy, lehet segítséget kérni, egyáltalán nem szégyen. A segítséget elsősorban mindig olyan családtagtól vagy baráttól kell kérnünk, akiről tudjuk, hogy általában számíthatunk rá. A legrosszabb esetben azt fogja mondani, hogy nem. De ez a legrosszabb forgatókönyv, nézzük, hogy mi történik, ha mégis “igen” a válasz.

Először is megkönnyebbülünk, egyel kevesebb feladatot kell ellátnunk. Másodszor pedig lehet, hogy jót is teszünk, mert egy feladattal bizalmat szavazunk a másiknak. Tudtára adjuk, hogy elhisszük: képes vagy rá, jól fogod csinálni.

Kitől kérjük?

Érdemes készíteni egy térképet, amelyen kapcsolataink szerepelnek. Kik azok, akikre tényleg számíthatunk, kik azok, akikhez szívesen fordulunk és a legfontosabb, hogy mi miben tudjuk támogatni őket. Itt arra is gondolok, hogy esetleg van-e olyan feladat, amelyben egy hasonló helyzetben lévő ismerőssel, baráttal össze tudunk fogni. Így a segítség két- vagy többoldalú és mindig van amikor mi adunk, de cserébe kaphatunk is.

Mire figyeljünk, ha megkapjuk a segítséget?

Gyakori hiba, hogy ha segítenek nekünk, azt nem igazán fogadjuk jól. Hibákat találunk benne, felülvizsgáljuk és kritizáljuk. Ha egyáltalán észrevesszük, hogy amit kaptunk az segítség, támogatás. Hiszen kivel ne fordult volna elő, hogy átpakolta a szekrényt, mert nem úgy volt behajtogatva a ruha, ahogy “kell”. Vagy újra törli a csapot, mert cseppesebb a megszokottnál, esetleg bevásárlás után megjegyzi, hogy a császárzsemle helyett a vágott zsemle sokkal jobb lett volna. Pedig a végeredmény mindegy: a ruha a szekrényben van, a csap tiszta és vacsorára is van mit enni.

Tanulság: vegyük is észre a támogatást és segítséget, mert aki adja, az a legjobb tudása szerint és legnagyobb jó szándékkal teszi – értünk.

Mi van, ha nemet mondanak a segítségre?

Semmi! Az soha nem a mi hibánk. Lehet, hogy rossz embert kértünk meg, lehet, hogy rossz időben. Lehet, hogy a nem nem is nekünk szólt, hanem pillanatnyi lélekállapotában erre futotta. Éppen fáradt, éhes vagy a hét legrosszabb napja van a háta mögött. Sőt! Az is lehet, hogy tényleg szeretne segíteni, de tényleg nem ér rá. Tehát egyetlen NEM után ne döntsünk úgy, hogy nekünk senki sem segít és a mi problémánk nem fontos. Ne adjuk fel, menjünk tovább.

(A sokadik nem után egy kicsit azon érdemes elgondolkodni, hogy mi szoktunk segíteni? Mi adjuk magunkat? De ez csak egy zárójeles megjegyzés…)

Hogyan ne érezzük gyengének magunkat?

Először is a segítség kérés egy teljesen természetes dolog. Nem a gyengeség és nem a kiszolgáltatottság jele. Nem fontos, hogy éreztessük azt, hogy segítség nélkül is meg tudnánk oldani. Hiszen akihez ilyen esetben fordulunk, az tisztában van képességeinkkel, tisztában van azzal, hogy kik vagyunk valójában.

A segítségkéréssel bizalmat és szeretetet adunk. Éreztetjük a másik féllel, hogy szükségünk van rá, számítunk rá nehéz helyzetben.

És ne érezzük azt, hogy ilyenkor tartozunk a másiknak. Persze illik viszonozni a szívességet, de nem azért mert kötelesség, hanem azért, mert számunkra is fontos a másik fél jólléte.