fbpx
kiemelt_01

2020. szeptember 21-én 18:00 órától csoportos coachingot tartunk “Ön itt áll” címmel, amelyen egy helyzettérképet tudsz elkészíteni arról, hogy jelenleg milyen erőforrásaid vannak, mit tudsz aktiválni és mire lehet szükséged még ahhoz, hogy a hétköznapjaid teljesebbek legyenek.

Dóri és én már számos csoportos coachingot valósítottunk meg vállalati közegben és a mÉrtékadó Család és KarrierPont égisze alatt is, most úgy gondoltuk itt az ideje, hogy egy nyitott sorozatot indítsunk, amelynek első állomása a helyzettérkép készítése.

Ha érdekel az önismeret és szeretnél egy picit többet foglalkozni önmagaddal, akkor az első lépés az, hogy megvizsgáld éppen hol vagy. A változáshoz szükség van célmeghatározásra, azonban előtte  érdemes egy alapos helyzetfelmérést készíteni. A helyzetfelmérés azért fontos, hogy később is emlékezz rá, hogy honnan indultál, milyen érzések, milyen élmények voltak benned, akár azt is rögzítheted, hogy mi indított el a változás útján. Minél részletesebb a helyzetfelmérésed, annál nagyobb segítségedre lesz a változás folyamatában. Motivál, emlékeztet és támpontot ad, amihez a változás mértékét folyamatosan viszonyítani tudod.

Ezen a csoportos coachingon tehát egy helyzettérképet készíthetsz, amely segít abban, hogy elindulj az önismeret és a változás útján, vagy ha már úton vagy, egy helyzetelemzést készíts.

A coachingról

Ha jártál már coachingon, akkor pontosan tudod, hogy milyen eszköztárral dolgozunk, ha pedig még nem jártál, akkor éppen itt az ideje, hogy kipróbáld! A coaching eszköztárával tényleg változtatni tudsz hétköznapjaidon, szokásaidon, tulajdonságaidon, hozzáállásodon. De abban is segít, hogy tisztán lásd magad, a jelenlegi helyzetedet.  Ezáltal közelebb kerülhetsz az egyensúly állapotához, harmonikusabban élheted meg a történéseket, jobban veszed az akadályokat.

A változás folyamatához az önismeret nélkülözhetetlen. Első programunk terveink szerint egy sorozat része, az első állomás. A későbbiekben a célkitűzés, a motiváció és a megvalósítási lehetőségek is fókuszba kerülnek.

Az eseményről

Helyszín: 7 Csakra Lélek Műhely (2800 Tatabánya, Károlyi Mihály út 1. – főúton, a buszmegállóval szemben, benzinkút oldalán)
Időpont: 2020. szeptember 21. hétfő – 18:00 – 20:00 óra
Részvételi díj: 3.000 Ft
Jelentkezés módja: töltsd ki a jelentkezési lapot, ezt követően küldjük Neked a díjbekérőt. A részvételi díj kiegyenlítését követően válik véglegessé a regisztrációd.

Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 18.

Ha bármilyen kérdésed van, akkor írj nekünk a coach@szokolibernadett.hu vagy az info@zubilife.hu e-mail címre!

Várunk szeretettel: Dóri & Detti

 


Warning: spl_autoload(): open_basedir restriction in effect. File(edd_payment.class.php) is not within the allowed path(s): (/nfsmnt/:/data/:/usr/share/php:/usr/bin/:/apachetmp:/tmp/:/var/tmp/:/dev/urandom:/usr/lib/x86_64-linux-gnu/ImageMagick-6.9.11/bin-q16/:/usr/local/bin/:/etc/ssl/certs/ca-certificates.crt:/usr/lib/php:/usr/php72/bin/) in /data/4/b/4b71f94f-6e60-4dfe-a0e5-648563d1e9fe/szokolibernadett.hu/web/wp-content/plugins/another-mailchimp-widget/another-mailchimp-widget.php on line 173