Az időhiány mártírjai

Szeptemberben talán aktuálisabb a téma mint általában: az időhiány. Lótunk-futunk, azt sem tudjuk mi merre meddig… és közben azon gondolkodunk, hogy jut-e egyáltalán idő magunkra. A munkahelyen jelentkező túlóráról és a hétköznapok hajtásáról eszembe jut, hogy számos időmenedzsment-eszköz áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy kezelni tudjuk feladatainkat. De vajon használjuk?

Én bevallom töredelmesen, hogy több megoldást is próbáltam, de egyik mellett sem tettem le a voksomat. Ugyanis a feladat az feladat. Bárhogy rendszerezem, nem lesz belőle kevesebb. És ekkor jöttem rá arra, – amiről egyébként korábban rengeteget olvastam – hogy nem csak rendezni, hanem szelektálni is kell. Vannak ugyanis olyan feladatok, amelyeket nem azért végzünk el, mert:

– több pénzünk lesz tőle,
– növeli a komfortérzetünket,
– fiziológiai szükségletet elégít ki,
– örömöt okoz,
– frissen tart,
– feltölt.

Hanem azért, mert:
– elvárják tőlünk,
– megszoktuk,
– más úgysem csinálja jól.

És ez utóbbival el is értünk talán az egyik legfontosabb kérdéshez: amikor elnyomnak a feladatok, akkor valójában akarunk/merünk ezen változtatni? Merünk segítséget kérni?

Van itt egy elég gyakori jelenség, a “mártírság”. Általában nők szenvednek tőle, de a férfiak között is akad bőven ilyen. Tünetei, hogy nem szeret/akar/mer segítséget kérni, mindent maga akar elvégezni, kifelé pedig szeret panaszkodni, fáradtank tűnni és a feladatlajstromban az élen járni. Leggyakoribb mondata a “hagyd, majd én”, “nem számít már ez a kis többletmunka”, “úgyis csak én foglalkozom ezzel”, “másnak ez nem fontos”. És szerintem a sort mindenki maga is tudja folytatni. Ezek a mondatok hol hangosan, hol pedig csak fejben hangoznak el és nagyszerűen alkalmasak hangulatrombolásra és rossz kedvre derítésre. Ingyen vannak, könnyen generálhatók és másra is átragaszthatók.

Védekezz ellene!

Jó hír azonban, hogy nagyszerűen lehet védekezni ellene. Első ellenszere, hogy először átgondolod fejben, hogy a bevállalt feladat valóban hozzád tartozik-e. Mérlegeld, hogy vajon más is meg tudja-e helyetted csinálni. Ha nem, akkor azt gondold át, hogy tényleg meg kell-e csinálnod, mi van, ha nem csinálod meg, valójában elvárják-e tőled vagy Te várod el saját magadtól. Azt is érdemes átgondolni – elég vicces így leírva, de igaz – hogy Te gondolod csak azt, hogy mások azt gondolják, hogy meg kell csinálnod…

Saját tapasztalat, hogy egészen sok, beivódott, napi rutin hagyható el ezzel a hozzáállással!

Ami a változás útján segíthet

Ahhoz, hogy a mártírságon csökkenteni tudj, van néhány olyan dolog, amellyel érdemes fogalkoznod. Egyszerűnek tűnnek, valójában azért nem azok, mert sokunk nem erre szocializálódott. Ezek pedig az alábbiak:
– Tudsz mérlegelni?
– Tudsz és mersz segítséget kérni?
– El tudod fogadni a segítséged?
– El tudod hinni, hogy más is tudja jól csinálni?

Összességében egyébként azt látom, hogy szeretünk elfoglaltak lenni. Szeretjük azt hangoztatni, hogy nincs időnk semmire, kicsit megy is a licit abba az irányba, hogy kinek van több dolga. Én néha egészen szégyenkezve vallom be, hogy tudok időt szánni olyan tevékenységekre, amelyek csak rólam szólnak. Nem divat arról beszélni, hogy van időm: pihenésre, olvasásra, mozira, színházra. Pedig valljuk be, csak akkor élhetünk teljes életet, ha a saját magunkra szánt idővel is meg vagyunk elégedve.